2024.03.28, Csütörtök
Három praxisközösség kezdte meg működését Szolnokon

Három praxisközösség kezdte meg működését Szolnokon

szolnok.hu

2019.01.24. 10:27

A programok 2020. március 31-ig folyamatosan zajlanak.

Hirdetés

Három, részben Szolnokon működő praxisközösség közös nyitórendezvényét tartották szerdán a városházán. A három praxisközösség gesztora Szolnok önkormányzata, Besenyszög önkormányzata és a tiszasülyi önkormányzat. A praxisközösségek mindegyike 150 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg programját az „Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése - alapellátás fejlesztése” című felhívásra benyújtott pályázat alapján.

 

Köszöntőjében Szalay Ferenc polgármester a megelőzés és az egészséges életmód fontosságáról szólt. A város intézkedései közül több példát is sorolt, amelyek ezt célozzák: korosztályos egészségnevelési verseny, elsősegélynyújtó képzés a 9. évfolyamos diákoknak, családi egészségnap, Tiszta Szívvel Szolnokért szűrőprogram, rotavírus elleni védőoltás. Elmondta hogy a lakosság egészségi állapota alapján bőven van még tennivaló, ezért is fontos a praxisközösségek munkája.

 

A praxisközösségek munkájában tizenhárom szolnoki háziorvosi körzet vesz részt, három szolnoki gyermekorvosi körzet, egy besenyszögi és egy nagykörű-csataszögi vegyes praxis, valamint a szászberki és tiszasülyi betöltetlen körzet prevenciós ellátására is kiterjed a praxisközösségi munka. A felnőtt és gyermekorvosok munkáját segítik továbbá az iskolaorvosok, fogorvos is. A program célja a lakosság közeli egészségmegőrző és betegségmegelőző szolgáltatások biztosítása. A háziorvosi praxisok és védőnők szorosabb együttműködése mellett az egészségügyi alapellátás keretében új szakemberekhez juthatnak el a lakosok, hiszen dietetikus, gyógytornász, pszichológus, népegészségügyi koordinátor és egészségfelelős is dolgozik a megelőző szolgáltatások keretén belül.

A praxisközösségi tevékenység alapja az egészségi állapot felmérése, mely egy olyan komplex szűrés, ahol a kliens egészségi állapotát holisztikus szemléletben, bio-pszicho-szociális tényezők feltárásával végzik a szakemberek. Az eredmény alapján a klienssel együtt megtervezik a szükséges életmód változtatás mértékét és ütemezését. A tanácsadás és a többletszolgáltatások nyújtása révén az étrendi változtatások, a célirányos mozgáskultúra megismerése, megtanulása, a lelki egészség megőrzését szolgáló megbeszélések a lakosság minden korosztályához eljuthatnak a jelenlegi hozzáférésnél jóval nagyobb számban.

A program célja, hogy az egyéni egészségállapot-felmérésen és tanácsadáson résztvevők aránya elérje a területi ellátási kötelezettség alá eső lakosság 20%-át, az egészségfejlesztő és betegségmegelőző programokban részt vevő személyek száma pedig a három praxisközösség vonatkozásában a 2.185 főt.

 

AktuálisSzolnokpraxisközösség