Hogy ez utóbbi szám így is maradjon és a Tisza-tónál a vízi sportok szerelmesei, a horgászok, a tó partján pihenni vágyók, hajóval közlekedők biztonságos feltételek mellett tölthessék pihenésüket fontos a szabályozott jogi keretek megteremtése.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság tapasztalatai alapján ugyanis nem könnyű összeegyeztetni a "dinamikusan" és "kevésbé dinamikusan" közlekedő hajósok, a vízi sportokat végzők, és a nyugodt pihenésre vágyók, ne adj' isten kapásra várók céljait és érdekeit.
Szakmai egyeztetésen keresték a megoldást a Tisza-tó vízi közlekedési rendjének megváltoztatására. Szóba került a nyílt vízi sportpályák kijelölése, a Tisza-tavi viharjelző rendszer meglévő öt állomásának újabb hárommal történő bővítésének lehetősége, valamint beszéltek a szabályozáshoz szükséges új jogszabályi környezet kialakításáról és a helyi vízi turisztikai szolgáltatók bevonásáról is.
Érezhető volt, hogy a Tisza-tó sikeres működtetésében és hosszútávú fenntartásában érdekelt és abban közreműködő állami szervezetek képviselői és a jelenlévő szakemberek gondolkodásában és álláspontjában nem voltak jelentős különbségek.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.