2024.10.16, Szerda
Önállóan is beavatkozhatnak a kőtelki önkéntesek

Önállóan is beavatkozhatnak a kőtelki önkéntesek

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2019.03.10. 09:18

Kőtelek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete a februári rendszerbeállító gyakorlaton bizonyította, hogy alkalmas önálló beavatkozóként felszámolni egyes káreseteket. Az ezt igazoló dokumentumot március hatodikán, ünnepélyes keretek között adták át az egyesület elnökének.

Jelentős esemény Kőtelek életében, hogy az ott dolgozó önkéntes tűzoltók ezentúl önállóan is beavatkozhatnak egy-egy káreseménynél. A korábban jól működő, majd a megszűnés határára sodródott kőtelki önkéntes tűzoltóság újbóli életre hívásával a térségben újabb úgynevezett „fehér foltot” sikerült lefedni. A helyi önkéntesek nemcsak Kőtelek, hanem a környező települések mentő tűzvédelmét is erősítik.
 
A Kőtelek polgármesteri hivatalában megtartott ünnepi beiktatáson elsőként dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője szólalt fel. A képviselő visszatekintett arra a csaknem négy évvel ezelőtti epizódra, amikor az egyesület egy új szerállást és egy felújított épületet vehetett birtokba. Kállai Mária hangsúlyozta, hogy a szabadtéri tüzek időszakában különösen fontos, hogy a segítség a lehető legközelebbről érkezzen.
 
Fülep Zoltán tű. ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi főosztályvezetője arról beszélt, hogy a legszebb vállalások közé tartozik az önkéntesség, amikor valaki úgy végez el egy fontos feladatot, hogy nem vár érte ellenszolgáltatást. Mint mondta, ami jó a településnek, az jó a térségnek, ami pedig a térségnek jó, az az egész ország javát szolgálja. Az ezredes megköszönte az önkéntesek munkáját, lendületet és kitartást kívánt nekik a további feladatokhoz.
 
Végül Lovász Tibor, Kőtelek polgármestere méltatta a település tűzoltóit. A polgármester történeti visszatekintéssel kezdte beszédét. Felidézte az egyesület életének fontosabb momentumait, köztük azt az időszakot, amikor újból ütőképes csapattá kovácsolódtak a helyi tűzoltók. Felhívta a figyelmet arra, hogy sokan csak akkor érzik át a mentő tűzvédelem jelentőségét, amikor maguk is bajba kerülnek. Büszkén említette, hogy Kőtelken a mentőállomás és a rendőri jelenlét mellett a tűzoltók is a helyiek biztonsága fölött őrködnek.
 
A rendezvény zárásaként Fülep Zoltán átadta az önálló beavatkozásra jogosító dokumentumot Kézai Zsoltnak, az egyesület elnökének és Márkus Imrének, a megbízott parancsnoknak.
 
A kőtelki önkéntes tűzoltók ezentúl a hivatásos egységek közreműködése nélkül is beavatkozhatnak egyes káreseményeknél, ezzel pedig nemcsak Kőtelek, hanem Csataszög, Hunyadfalva, Nagykörű és Tiszasüly mentő tűzvédelme is jelentősen erősödött.

AktuálisKőtelekKőtelek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete