2024.04.20, Szombat
Feldolgozóüzemet adtak át Berekfürdőn
Piroska Miklós facebook

Feldolgozóüzemet adtak át Berekfürdőn

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2019.04.06. 11:47

Mintegy 300 millió forintos állami beruházással zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemet adtak át Berekfürdőn. Az új üzemegység a Start-munkaprogram keretében épült, a már meglévő kertészethez kapcsolódva. A beruházással tovább javul a megye foglalkoztatottsága.

Hirdetés

Az átadóünnepségen dr. Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes államtitkára kiemelte: fontos, hogy a település már nem csak előállítani, de feldolgozni is tudja majd helyi terményeit. 

„Jó döntés született a támogatással, mert egy modern, 21. századi létesítmény épült, amivel a település szintet léphet” – jelentette ki dr. Berkó Attila kormánymegbízott. A megyei kormányhivatal vezetője beszédében kiemelte a megvalósításban résztvevők problémamentes együttműködését, majd hangsúlyozta, hogy a beruházással tovább javul a megye foglalkoztatottsága. „Azt szeretnénk, hogy minden munkaképes ember a számára megfelelő helyen dolgozzon” – fogalmazott a kormánymegbízott.

Molnár János polgármester elmondta, folyamatosan zajlanak egyeztetések környékbeli termények beszállításáról. A kész termékek vendéglátóhelyeken, közétkeztetésben, és kiskereskedelmi forgalomban egyaránt megvásárolhatók lesznek.

 

AktuálisBerekfürdőFeldolgozóüzem