2024.10.14, Hétfő
Beiktatták az új jászkun főkapitányt
Kovács Sándor facebook

Beiktatták az új jászkun főkapitányt

kormanyhivatal.hu

2019.05.08. 11:12

Kiállítással és ünnepi hangversennyel emlékeztek meg Karcagon a kunok betelepedésének 780. évfordulójáról a Jászkun Redemptio ünnepén. Az emléknapon beiktatták az új jászkun főkapitányt is.

Mária Terézia 1745-ben írta alá a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt. A redemptios megemlékezés a kunok hazája fotókiállítás megnyitójával kezdődött Karcagon, ahol köszöntőt mondott Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a Kunszövetség elnöke, majd dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő mondta el ünnepi gondolatait.

A kun szövetség elnöke szerint a jász és kun hagyományok történelmünk és a mindennapjaink része. - Egyetlen nép, egyetlen nemzet nem élhet gyökerek nélkül és azokat a helyi tradíciókat ami helyben van a Kárpát-medencében a magyarságnak, a Nagykunságban, a Kiskunságban és a Jászságban, azokat vinni kell tovább – fogalmazott Kovács Sándor.

Fazekas Sándor arról beszélt, hogy a kapitányok megjelenítik a közösségi összetartozástudatot, a tradíciót összefogásban a társadalmi szervezetekkel, civil szervezetekkel, egyesületekkel. Hozzátette; ma is nagyon erős az önkormányzatok együttműködése, hiszen a jászkun összefogás konzorcium az szinte valamennyi jász és kun vonatkozással bíró önkormányzatot magába foglalja, az érintett megyéket is magába foglalja. Tehát egy olyan keretet ad az együttműködésnek, amely a hagyományőrzést is lehetővé teszi.

 

A 780 éve betelepült kunok, jelentős szerepet töltöttek be az ország életében. A Jászkun kapitány választása fontos hagyománya a térségnek.

Az országgyűlés 2014-ben nyilvánította emléknappá május 6-át, a jászkun hármas kerület önmegváltását, a redemptiot lehetővé tevő diploma aláírásának napját. Ezen a napon iktatták be az új jászkun főkapitányt, a karcagi Györfi Sándor, Kossuth-díjas szobrászművész személyében, aki Borbás Ferenc, emeritus jászkapitányt, jászkun főkapitányt váltotta a máig rangos társadalmi szerepet betöltő főkapitányként.

 

Az ünnepségen részt vett többek között Varga Mihály pénzügyminiszter, Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár, a megyei Kormányhivatal képviseletében pedig dr. Berkó Attila kormánymegbízott, Hodos Julianna a Karcagi Járási Hivatal vezetője és Rácz Péter a Mezőtúri Járási Hivatal vezetője volt jelen.

 
 

A frissen beiktatott főkapitány tiszteletére Izaki Maszahiro főzenei igazgató vezetésével a Szolnoki Szimfonikus Zenekar adott koncertet.

AktuálisKarcagjászkun redemptio