2024.04.19, Péntek
Átadták a megújult berekfürdői bekötőutat
F. Kovács Sándor facebook

Átadták a megújult berekfürdői bekötőutat

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2019.08.15. 12:47

Összesen 105 millió forintos forrásból, több mint két kilométer hosszan újult meg a 34106-os berekfürdői bekötőút, amelynek átadásán dr. Berkó Attila kormánymegbízott mondott köszöntőt.

Hirdetés

Dr. Berkó Attila kiemelte: az úthálózat elkészítéséhez a korábbiakhoz hasonlóan összefogásra volt szükség. A kormánymegbízott reményét fejezte ki a további fejlesztések megvalósítására, amelyhez a jövőben is szoros együttműködésre lesz szükség.

Molnár János, Berekfürdő polgármestere elmondta: a fürdőhely számára meghatározó a település jó megközelíthetősége.

A megye egyik legfontosabb gyógyfürdőjének számító Berekfürdő folyamatosan zárkózik fel a hazai élvonalhoz – jelentette ki Fazekas Sándor. A térségi országgyűlési képviselő kiemelte: a településen strand- és egyéb idegenforgalmi felújítások történtek, valamint – más közterületi munkák mellett – jelenleg is zajlik a községháza renoválása. A politikus értékelése szerint a térség turizmusának erősítéséhez folytatni kell a környékbeli települések megközelíthetőségének javítását.

Kovács Sándor hangsúlyozta: Berekfürdő élete fejlődő szakaszba lépett. A terület országgyűlési képviselője szólt arról, hogy a település – a vendégéjszakákat tekintve – a térség második legnagyobb fürdőjévé vált.

 

AktuálisBerekfürdőútépítés