A beruházás keretében a Városházát, a Borházat, a volt Református Iskolát és a Pádár házat is helyreállítják.
Négy részben újítanak fel közösségi épületeket a Jász-Nagykun Szolnok megyei Kenderesen. Ahogy azt már korábban megírtuk, a régi Horthy-kastély mellett felépített díszes vasúti állomást a budapesti Épkar Zrt. az Örökségvédelmi Hatósággal együttműködve restaurálja.
A legfrissebb közbeszerzési információk alapján újabb fejlesztések indulnak meg a településen. A projekt részeként kívül- belül felújítják a Városházát, a Borházat, a volt Református Iskolát és a Pádár házat is.
A munkálatokat a Hegyesi Szabó Kft., a Kunhegyesi Építők kft, a Szilasi és Társa Termelő és Szolgáltató Kft., valamint a Lisznyai Építőipari Kft. konzorciuma végzi, több mint 673 millió forintból.
Az épületek külső és belső felújításába beletartozik:
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.