2020.09.20, Vasárnap

Hirdetés

Nyugat-magyarországi lány nyerte a 2020-as Megaverset
kormanyhivatal.hu

Nyugat-magyarországi lány nyerte a 2020-as Megaverset

kormanyhivatal.hu

2020.06.11. 10:53

„Vers az, amit mondanak” – szólt a 2020-as Megavers jelmondata. Ennek rendje és módja szerint jöttek is sokan „mondani” Szolnokra, ahol 2009 óta rendezik a költészet napjához kapcsolódva a tehetséges fiatalok szavalóversenyét.

Hirdetés

Noha a járványhelyzet miatt alaposan át kellett szervezni az idei megméretést, így is közel százan jelentkeztek az ország minden részéből. A június 10-ei döntőbe végül kilencen jutottak be, ahol a zsűri a Győr-Moson-Sopron megyei Levélből érkező Széll Veronikát hozta ki győztesnek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal különdíját a békési Csökmei Henrik Imre kapta.

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok Megyei KormányhivatalMegavers