2024.03.29, Péntek
Elkészült az ötvenedik új IC+kocsi
szolnok.hu

Elkészült az ötvenedik új IC+kocsi

mti

2020.12.10. 17:02

Belföldi forgalomra tervezett IC+ gyártása 2019 augusztusában kezdődött. Az új szériában 35 másodosztályú, akadálymentesített kocsi és 35 első és prémium osztályú jármű készül el.

Hirdetés

Elkészült az ötvenedik új IC+kocsi a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavítóban - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert elmondta: a most elkészült ötvenedik IC+ kocsi év végéig áll forgalomba, 2021 végéig pedig további negyven IC+ készülhet el. A végső cél 400-500 IC+ kocsi legyártása. Hozzátette: ehhez szükség van a csaknem 2 milliárd forint értékben zajló szolnoki fejlesztésekre, valamint az Oktatási- és kutatási akadémia létrehozására is.
Emlékeztetett, hogy az első húsz, saját forrásból összeállított, új generációs InterCity kocsi forgalomba állását követően, tavaly augusztusban kezdődött a hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ gyártása.
Több mint kettőszázan dolgoznak a szolnoki üzemben csak az IC+ kocsik gyártására fókuszálva és több mint 65 tervező dolgozott azon, hogy ez a jármű létrejöhessen. Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon jelenleg ez a "legmagyarabb vasúti jármű", mintegy 70-80 százalék magyar hozzáadott értékkel készül el. Több mint háromezer alkatrészt a MÁV saját üzemeiben gyártanak és a beszállítók között is sok a magyar - tájékoztatott.
Szólt arról, hogy a vasúttársaság kutatás-fejlesztési, valamint intelligens gyártási környezet (Smart Factory) kialakítását célozta meg a Szolnoki Járműjavító területén. A szolnoki járműautomatizálási projekt támogatásának érdekében december elején kötött együttműködési megállapodást a vasúttársaság a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Szolnoki Szakképzési Centrummal és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatával - mondta. A gyártási rendszer megvalósításán túl kialakítanának egy Oktatási- és kutatási akadémiát is, amely hosszú távon támogatja majd a programot, és hídként funkcionálhat a középfokú oktatás, az egyetemek és az ipar között.

 

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója az ötvenedik IC+ kocsiból jelentkezett be az online sajtótájékoztatóra. Óriási eredménynek nevezte, hogy fel tudták éleszteni a hazai járműgyártást és két év alatt már az ötvenedik IC+ kocsi is elkészülhetett Szolnokon. Hozzátette: jelenleg három IC+ kocsit tudnak havonta kibocsátani.
Szólt arról, hogy 2021 nyár elejéig forgalomba állhat az első osztályú, bisztrókocsival rendelkező kocsi is.

 

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője nemzetgazdasági jelentőségűnek nevezte a MÁV megújulását, szavai szerint ebben nagy szerepe van Szolnok városnak. Nagy büszkeség minden szolnoki számára, hogy a Stadler Flirt motorvonatai és a KISS emeletes szerelvényei mellett az IC+ kocsik készítésében is világszínvonalú munkát végeznek a szolnokiak - mondta.

 

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: 2015-ben a Modern városok program legjelentősebb pontja az IC-kocsik gyártásának beindítása, a vasúti gépgyártás erősítése volt a városban.

Aktuális MÁV-Start ZrtSzolnoki Járműjavító