2024.04.19, Péntek

Befejeződtek az idei Járási Fórumok

2015.11.27. 09:05

Hirdetés

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Karcagon rendezte meg az év utolsó Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumát.

Az országos rendőrfőkapitány úr a közigazgatási illetékességi területek változását, a járások kialakítását követve 2013. évben határozta meg a megyei rendőr-főkapitányságok vezetői számára, hogy évente egyszer az illetékességi területük minden járásában rendezzenek Közbiztonsági Egyeztető Fórumot.

A megbeszélések célja, hogy az adott területen jelentkező problémákat feltárja, a járási intézményekkel és a hatóságokkal a kapcsolatot erősítse, valamint a meghívottak a rendőrséggel együtt közösen értékeljék a közbiztonsági és bűnügyi helyzetet.

Jász-Nagykun-Szolnok megye vonatkozásában az utolsó fórumot Karcag járás illetékességi területén tartották meg.

Dr. Urbán Zoltán rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőr-főkapitány úr 2015. évben mind a 9 járásban képviseltette magát ezeken a megbeszéléseken. Az egyeztetéseken az adott terület települési polgármesterei, a nemzetiségi önkormányzatok képviselői, a polgárőr egyesületek, a történelmi egyházak képviselői, a járási hivatal vezetője, iskolaigazgatók, valamint az oktatási intézmények fenntartói és vezetői vettek részt. A hozzászólók elismerően nyilatkoztak a rendőrség munkájáról, az elért eredményekről és a kialakult jó együttműködésről is.

A fórumok jó hangulatú, konstruktív megbeszélések voltak, megállapításait, tanulságait a rendőrség felhasználja a napi munkavégzésében, a bűncselekmények megelőzésére, illetve visszaszorítására készített rendőri stratégiák kidolgozásánál.

forrás: www.police.hu

Galéria