A gyorsforgalmi út építésére a forrás rendelkezésre áll.
A 111 km hosszú M44 gyorsforgalmi út építése három ütemben valósul meg. Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyét átívelő, 62 km-es Tiszakürt Kondoros közötti leghosszabb szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési felhívás június elején megjelent, a közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van a NIF Zrt.-nél.
Eredményes eljárás esetén a nyertes kivitelezővel szerződéskötés év végén várható, a látványos kivitelezési munkálatok 2017 elején megkezdődhetnek. A nyomvonalon a fa-és cserjeirtás befejeződött, az előzetes régészeti próbafeltárás is megtörtént. Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított.
Az új nyomvonalú, 2×2 forgalmi sávos gyorsforgalmi úton épül:
Az ajánlati felhívás az M44 másik két szakaszára várhatóan 2016 végén jelenik meg. Ezek a Nagykőrös-Tiszakürt (31 km) és a Kondoros-Békéscsaba (18km) közötti részek. Eredményes eljárás esetén mindkét szakasz építése 2017-ben indulhat.
A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.