A szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére, valamint geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására az idén júniusban meghirdetett bányászati koncessziós pályázatokra 11 formailag érvényes pályázat érkezett, ugyanakkor a meghirdetett tíz területből háromra nem nyújtottak be ajánlatot.
A szeptember 27-én és 28-án benyújtott pályázatok értékelését a nemzeti fejlesztési miniszter által létrehozott minősítő bizottságok végzik, amelyek ezt követően javaslatot tesznek a koncessziók megadására. A tárcavezető a pályázat benyújtását követő 90 napon belül dönthet a koncessziós jog megadásáról.
Szénhidrogén kutatásra Bázakerettye, Bucsa, Jászárokszállás, Mezőtúr, Okány-Nyugat és Zala-Nyugat kutatási területére érkeztek ajánlatok, míg Heves, Körösladány és Zala-Kelet területére nem akadt jelentkező. Geotermikus energia kutatására Győr területére lehetett ajánlatot benyújtani.
A minisztérium közölte azt is, hogy a jövőben újabb szénhidrogén koncessziós pályázatok megjelentetését tervezi az ellátásbiztonság szempontjából fontos hazai bányászati kutatás és kitermelés élénkítése érdekében.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.