A helyi képviselő-testület szerdai ülésén döntött arról, mely feladatokra mekkora összeget szánnának.
Szabó Tamás, a mintegy 26 ezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere csütörtökön elmondta: a hitelfelvétel folyamatának elindításáról még a 7,5 milliárd forintos városi költségvetés tárgyalásakor döntött a testület. A március 8-ai ülésen konkrétabban megfogalmazták a hitelcélokat és az azok mellé rendelt összegeket is rögzítették.
Az elfogadott előterjesztés szerint a 4 milliárd forintos hitelből 800 millió forintot pályázatokhoz szükséges többletfedezet biztosítására költenének. A városi úthálózat korszerűsítésére 700 millió, a kerékpárúthálózat fejlesztésére 300 millió forintot fordítanának. A városi strand termálkútfúrására 100 millió, a szennyvízelvezetés és -tisztítás felújítására 400 millió, a csapadékvíz-elvezetés hálózatának fejlesztésére 900 millió forintot szánnak.
Közoktatási intézmény létrehozásához, meglévő intézmények felújításához, bővítéséhez 700 millió forintra lenne szükség, a Zagyva folyón pedig egy "nyári gát" építése 100 millió forintba kerülne az elfogadott előterjesztés szerint.
A hitel lejárata a szerződéskötéstől számított minimum 15 év lenne.
Szabó Tamás polgármester elmondta, tárgyalásokba kezdenek a pénzintézetekkel az önkormányzat számára legkedvezőbb hitelkonstrukció kiválasztása érdekében. A végső döntést a hitelfelvételről a kormány hozza majd meg.
Egy hitelkeretről, egy lehetőségről van szó és ha bármely megjelölt célra egyéb forrást találnak, a hiteligényük annak arányában csökken.
Szabó Tamás reményét fejezte ki, hogy Jászberény is "bekerülhet" abba a fejlesztési programba, amelyet a megyei jogú városok után (Modern városok program) a kormány a kisebb, 10-50 ezer lakosú, az oktatásban, a kultúrában vagy a gazdaságban kiemelt szerepet betöltő települések számára dolgoz ki.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.