2024.10.11, Péntek

Több mint 20 milliárd TOP-os forrásról döntöttek

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat

2017.05.06. 10:32

Támogatói döntés született  Jász-Nagykun-Szolnok megye Terület- és Településfejlesztési Operatív Programja (TOP) keretében benyújtott projektek egy részéről, melynek értelmében megkezdődhet 20,8 milliárd forint értékű fejlesztési forrás felhasználása a megye településein. A hírt Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Bene Ildikó megyei fejlesztési biztossal közösen megtartott  sajtótájékoztatóján jelentette be. 

 

A megyei közgyűlés elnöke elmondta, a munka - melynek eredményeként 2020-ig 53,786 milliárd Ft TOP-os pályázati forrás áramlik a megyébe - széleskörű összefogással valósult meg. A területfejlesztési szakemberek mellett Dr. Bene Ildikó megyei fejlesztési biztos, a térség országgyűlési képviselői, a megyei közgyűlés tagjai és a polgármesterek is kivették részüket az egyeztetésekből, melynek köszönhetően a Döntés-előkészítő Bizottság már egy konszenzuson és széles együttműködésen alapuló döntést tudott hozni. Ennek eredményeként a megye valamennyi településén valósulhat meg fejlesztés. A megyei közgyűlés legutóbbi, Kunszentmártonban tartott ülésén - zárt keretek között - ugyan mintegy 40 milliárd forint összegű TOP-os projektek támogatásáról döntöttünk és a mostani IH döntés ennek a felére vonatkozóan hozott támogatói döntést, ám reményeim szerint heteken belül a másik felére is megszülethet az IH döntése - mondta el Kovács Sándor. 


Dr. Bene Ildikó megyei fejlesztési biztos kiemelte, a TOP keretében rendelkezésre álló források 60%-át a gazdaság fejlesztésére kell fordítani. Azonban a többi forrás is a megye fejlődését szolgálja, hozzájárul a gazdasági célkitűzések megvalósításához, ezáltal a megye népesség megtartó képességének növekedéséhez. A fejlesztési biztos asszony hangsúlyozta, bár sokszor nehéz döntéseket kellett meghozni, minden szereplő korrektül együttműködött, így fontos fejlődés kezdődhet meg a megye településein.
Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke tájékoztatójában elmondta, a mostani döntésnek köszönhetően a Jászság 10 milliárd forintot meghaladó forráshoz fog jutni. Hangsúlyozta, bár a pályázók igényei mindig magasabbak a rendelkezésre álló forrásoknak, a Pócs János országgyűlési képviselő részvételével zajlott egyeztetéseken konszenzusos döntés született és minden település előrébb tud lépni valamilyen területen.


Berec Zsolt Miklós alelnök elmondta, az elmúlt két év együttműködésének köszönhetően a Tiszazug mind a 23 településén valósul meg TOP forrásból kisebb-nagyobb fejlesztés. A Boldog István országgyűlési képviselő által kezdeményezett együttműködési megállapodás aláírásával az érintett települések kinyilvánították, hogy a térség fejlesztési céljait előrébb valónak tekintik egyéni célkitűzéseiknél. Ez a széleskörű összefogás garantálja, hogy a most elinduló fejlődés hosszú távon is stabil maradhat.
Az Irányító Hatóság elnöke 2017. május 4-én a megyei TOP keretében 20,8 milliárd forint összegben hozta meg a támogatói döntését. Az első körös felhívásokból ezzel a döntéssel tehát 20,8 milliárd forint értékű projekt megvalósítása kezdődhet meg a megyében.


A jelenlegi támogatói döntés alapján az alábbi témakörökben kezdődhetnek fejlesztések a megye 77 településén:

  • Ipari park fejlesztésre – 7 települést érintően – 2,8 milliárd forint,
  • Helyi gazdaságfejlesztésre–10 települést érintően – 0,8 milliárd forint,
  • Turizmusfejlesztésre – 7 települést érintően – mintegy 2,1 milliárd forint,
  • Gyermekintézmények fejlesztésére– 18 települést érintően – mintegy 2,6 milliárd Ft,
  • Zöld város kialakítására– 15 várost érintően – 3,7 milliárd forint,
  • Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésre, belvízelvezetésre– 11 települést érintően – 2 milliárd forint,
  • Helyi közlekedésfejlesztésre– 20 települést érintően – mintegy 4,0 milliárd forint,
  • Egészségügyi alapellátás fejlesztésére– 14 települést érintően – 1,1 milliárd forint,
  • Szociális ellátás fejlesztésére– 13 települést érintően –0,9 milliárd forint,
  • Járási foglalkoztatási paktumra– 2 járásszékhely várost érintően – mintegy 0,5 milliárd forint,
  • Társadalmi együttműködést szolgáló helyi komplex programokra– 3 települést érintően – 0,3 milliárd forint.
GazdaságJász-Nagykun-Szolnok megyeJász-Nagykun-Szolnok Megyei ÖnkormányzatTerület- és Településfejlesztési Operatív Program