2024.03.29, Péntek

Szolnok megyében is kiépül a lovas turizmushoz szükséges infrastruktúra

mti

2017.08.16. 07:33

Elsősorban istállók, pihenőhelyek létesülnek 700 millió forintból az ország északi és észak-alföldi területein.

Hirdetés

Közel 700 millió forintból fejlesztik a lovas turisztikai infrastruktúrát Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentette be Révész Máriusz kormánybiztos Harsányban.

A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség (MLTSZ) által elnyert, javarészt európai uniós forrásból finanszírozott GINOP pályázat keretében lovak pihenésére is alkalmas megállóhelyek kiépítése, képzések és informatikai háttér biztosítása valósul meg. Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy bár domborzati adottságai alapján az ország keresztüllovagolható, ehhez megfelelő infrastruktúrára is szükség van, amit a program pótol.

Lóska János, az MLTSZ elnökének ismertetése szerint a következő fél évben az előkészítés zajlik, majd ha a tervezési munkát a döntéshozók kellően megalapozottnak találják, tizennyolc hónapjuk lesz a kivitelezésre. Ez leginkább olyan istállók és beállók kiépítését jelenti, ahol a lovak megfelelő körülmények között pihenhetnek. Ezen kívül oktatni fogják azt is, hogy miként kell egy lovas túrát megtervezni, kivitelezni, mire kell az út során odafigyelni - tette hozzá az elnök. Ehhez mobiltelefonos applikációt is fejlesztenek majd.

 

A lovas turisták igényeit egyelőre kevesen szolgálják ki

Lóska János az MTI kérdésére azt közölte: saját felmérésük szerint Magyarországon körülbelül 140 ezren foglalkoznak valamilyen szinten lovaglással. Becslésük szerint mintegy negyven százalékuk vesz, vagy venne részt szívesen terep- és túralovagláson, amennyiben a feltételek megfelelőek, valamint sikerül megteremteni az elvárható biztonságos körülményeket is. Az elnök elmondta: szeretnének megnyerni a programhoz lovasbarát szálláshelyeket, településeket, valamint éttermeket felkészíteni arra, milyen speciális igényei vannak egy hozzájuk betérő lovas turistának.

Harsányban nagy hagyományai vannak a lovaglásnak, a lovas turisztikának, a feltételek egy részét egy korábbi, Leader pályázat segítségével kialakították - mondta az MTI-nek Szabó Gergely, a település polgármestere. Hozzátette: szükségük lenne még lovak elhelyezésére alkalmas építmény, istálló kialakítására, amelynek költsége 10-15 millió forint. 2016-ban elindították a helyi óvodában és általános iskolában a lovaglásoktatást, ennek köszönhetően körülbelül 100 gyerek kezdett el lovagolni.

GazdaságJász-Nagykun-Szolnok megyelovas turizmus