A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását annak a két jászberényi lakosnak, akik a helyi vasútállomás területén súlyosan bántalmaztak két alvó férfit.
A 37 éves jászberényi férfi és 16 éves fiatalkorú társa augusztus 6-án éjfél előtt Jászberényben, a vasútállomás területén, egy használaton kívüli raktárépületben bántalmaztak két alvó férfit.
A páros a helyszínen talált cserép- és üvegdarabokkal, illetve kézzel és lábbal is ütötték a sértetteket. Az ütlegelés következtében - az elsődleges orvosi vélemények alapján - az egyik férfi súlyos, míg társa életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök pár órán belül elfogták a támadókat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A két gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették, az illetékes bíróság tegnap elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.