Pénteken évnyitó értekezletet tartott Matuska Zoltán tű. ezredes, megyei igazgató a megyei törzsállománynak, ezen megfogalmazta azokat az elvárásokat, amelyek alapvetően meghatározzák az idei év munkavégzését.
Az állományt érintő személyi változásokról és az előttük álló szakmai kihívásokról beszélt a nyitóértekezleten az igazgató. Matuska Zoltán tű. ezredes konkrét példák, események rövid elemzésével hívta fel a figyelmet azokra a sarokpontokra, amelyek fokozott figyelmet igényelnek, hibalehetőséget rejtenek magukban, egyúttal fejlődési utat is nyújtanak.
A szakterületek 2016-os évének kiemelkedő eseményeit górcső alá véve az igazgató hangsúlyozta, hogy a hatékonyság, jogszerűség, az egymás közötti folyamatos és érdemi kommunikáció, valamint az egyéni felelősségvállalás nem erény, hanem olyan alap, amin tovább lehet építkezni. Az ezredes által kiemelt, képviselt és elvárt munkamorálnak azok felelnek meg, akik saját munkájukat, tevékenységüket folyamatosan elemzik, értékelik, olyan attitűddel rendelkeznek, amely javasol, fejleszt, értékelés alapján folyamatosan jobbító szándékról tesz tanúbizonyságot.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.