2024.03.29, Péntek

Átadták a „Pro Caritate-díj”-at, melyet 2017-ben Farkas Józsefné, a Társulás Zagyva menti Integrált Központjának vezetője kapta.

Hirdetés

A Kistérség Napja alkalmából tartottak pénteken ünnepséget a Besenyszögi Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának elnöke átadta a Pro Caritate Díjat. A rendezvényen megjelent dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő, valamint Balogh Zoltán, Besenyszög város polgármestere is.

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása 2004. október 1-én alakult 17 település részvételével, jelenleg 18 település alkotja a Társulást. A Társulás megalakulásakor az alapvető cél volt, hogy a társulásban résztvevő települések számára magas színvonalú közszolgáltatások elérését biztosítsa. A szociális ellátások közös biztosítása a megalakulás kezdete óta kiemelt célja volt a társulásnak. Nem véletlen, hogy 2007. októberétől 17 szociális és 4 gyermekjóléti feladat biztosítására 5 intézményt hozott létre és működtet jelenleg is a Társulás. A szociális és gyermekjóléti ellátások biztosítását közel 600 fő munkatárs végzi és több, mint tízezer fő részére nyújt rendszeres ellátást magas színvonalon.

Az elmúlt években magas színvonalú együttműködés jött létre a társulásban résztvevő települések között. A fentiek alapján 2014. júniusában döntött a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa, hogy minden évben megrendezi a kistérség napját és ezen a napon a szociális és gyermekjóléti intézményeiben kiemelkedő munkát végzők részére Pro Caritate-díjat alapít.

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa döntése értelmében a „Pro Caritate-díj”-at 2017-ben Farkas Józsefné, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központjának vezetője kapta.

Az ünnepségen elismerésben és jutalomban részesült Szekeres Mária, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Gyermekjóléti és Szociális Szolgáltató Központ bentlakásos intézményének ápolója, Gerhát Zsuzsaanna a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény 3. számú Gondozási Központ vezetője, Szeibert Márta a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központjának szociális munkása, családsegítője és Gregor Józsefné a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központ nagykörűi Idősek otthonának vezetője.

Helyi hírekPro Caritate-díjKistérség NapjaBesenyszögSzolnoki Kistérség Többcélú Társulása