Az SRF Group csomagolóanyag-üzemében 100 munkavállaló dolgozhat majd.
Hamarosan megkezdődhet Jászfényszaruban egy új üzem kialakítása – derült ki az indiai SRF Group beruházásbejelentő sajtóeseményén pénteken. Az összesen 18 milliárd forintos fejlesztéshez a magyar állam 1,13 milliárd forint vissza nem térítendő hitellel járult hozzá.
Asis Bharatram, a beruházó vállalat vezérigazgatója bejelentette: új gyárukban már 2019-ban megkezdik az élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártását. Az üzemet egy 15 hektáros területen alakítják ki innovatív technológiák használatával, a fejlesztéssel pedig 100 új munkahelyet hoznak létre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban - derült ki szavaiból.
Ma már a tőke sem csupán nyugatról áramlik keletre, hiszen egyre gyakrabban szereznek tőkeerős ázsiai vállalatok nyugati cégeket és piaci részesedést
- mondta el az eseményen Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány jelenleg is tárgyal 4 további hasonló indiai beruházás hazai megvalósításáról – tette hozzá.
Győriné Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármestere kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy a beruházás a jászsági település ipari övezetét fogja erősíteni. Hozzátette: az önkormányzat minden eszközzel támogatja a vállalat helyi oktatási és képzési tevékenységét is.