A Szigligeti Színház 2018/2019-es idénye különösen mozgalmas lesz.
Hat nagyszínpadi bérletes bemutatót tart a Szolnoki Szigligeti Színház a 2018/2019-es évadban – mondta el a hétfői évadnyitó társulati ülésen az intézmény igazgatója.
Balázs Péter elmondása szerint
című darabja kerül a színpadra.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.