A kétnapos rendezvény egyrészt a tanodai programot megvalósító szakemberek számára nyújt együttműködési lehetőséget, másrészt a tanodás gyerekek közötti kapcsolatok fejlesztését szolgálja.
Második alkalommal rendezték meg Szolnokon a Tanodák találkozója című szakmai konferenciát, melynek fókuszában a társadalom fejlesztése és a gyermekek életesélyeinek javítása áll.
A rendezvényt megnyitó beszédében Szalay Ferenc polgármester elmondta, hogy Szolnok azon nagyvárosok közé tartozik, akik nyíltan néznek szembe a társadalmi egyenlőtlenségekből és különbségekből táplálkozó társadalmi kirekesztődés és szegregáció problémájával. Gondolkodásukat és stratégiai tervezésüket a globális kitekintés mellett a lokális cselekvés jellemzi.
Szolnok város közgyűlése 2015-ben elfogadta települési Integrációs Programját, mely átöleli a társadalmi kirekesztődés és szegénység okainak legjelentősebb probléma területeit, mint a jogegyenlőség, az életminőség, a foglalkoztatás és az oktatás. A négy szolnoki tanoda az elmúlt években mintegy 450 tanulónak és családnak nyújtott differenciált tanulást segítő, tehetséggondozó szolgáltatást, mely egyes tanulók egyéni eredményeit az önkormányzat évi egy alkalommal városházi ünnepség keretében ismeri el.
A köznevelés rendszerén kívül, alulról jövő kezdeményezésként létrehozott tanodák képesek megszólítani a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat és családjukat, tevékenységeikkel hozzájárultak a tanulók lemorzsolódásának csökkentéséhez és a továbbtanulási esélyeik növeléséhez. Az oktatáson keresztül megszerezhető piacképes tudás magasabb jövedelmet, magasabb társadalmi státuszt, és ezzel együtt magasabb életminőséget jelent.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.