2024.10.11, Péntek
Magyar cég épít robotizált raktárközpontot Jászberényben
Illusztráció: dagensbyggeri.dk

Magyar cég épít robotizált raktárközpontot Jászberényben

mti

2019.11.06. 07:55

Épületgépészeti és fürdőtechnológiai vállalt fejleszt 1,4 milliárd forintból.

Kapacitásbővítő beruházással bővít Jászberényben a Szatmári Kft., az összesen 1,4 milliárd forintos beruházást az állam 680 millió forinttal támogatja – jelentették be kedden a Szolnok megyei városban. Az épületgépészeti, illetve konyha- és fürdőtechnológiai áruházláncot működtető cég már meglevő raktárkapacitását bővíti az automatizált központ kiépítésével. A projekt várhatóan jövő szeptemberben ér véget.

 

Sorra valósulnak meg a beruházások Jászberényben

Az elmúlt években több jászberényi cég is kapott állami támogatást, többek között a Szatmári Kft. mellett a Jász-Plasztik Kft., a Trend Kft. és a Ferro-Press Kft. is. Így összértékben több mint 10 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a városban.

Szatmári Zoltán, a most beruházó vállalat ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében elmondta: a raktárkapacitás-bővítés mára elengedhetetlenné vált, mivel 100 százalék fölötti jelenleg is a raktárok kihasználtsága.

 

Új áruházakat nyitnak

A beruházásban a raktárterületet 5 ezer négyzetméterrel bővítik. Automatizált rendszert adnak át, targoncákat vásárolnak, napelemes rendszert építenek ki, illetve informatikai fejlesztések valósulnak meg. A proejktet követően a Szatmári Kft. öt év alatt 20-30 új munkahelyet teremt, emellett vállalták, hogy 7 év alatt 50 százalékkal emelik a béreket. Ezzel együtt a beruházás lehetővé teszi a közeljövőben több új áruház megnyitását is.