Vannak olyan projektek, amikhez a csillagok szerencsés együttállása is szükséges - kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Fejér Andor alpolgármester a Tisza-parton.
Hozzátette, az elmúlt év tapasztalatai alapján komoly érdeklődés mutatkozik a szabadstrand iránt, tavaly összességében több mint 10 ezren látogattak ki, ez a siker ösztönözte a további bővítési lehetőségek utáni kutatást. Az önkormányzat a Magyar Turisztikai Ügynökségtől mintegy 100 millió forintos hozzájárulást kapott, ennek eredményeként egy korszerű játszótér, felújított sportpályák- és vizesblokk, illetve a kiszolgáló rész infrastruktúrája is bővülhetett.
A mentetlen oldali részen növekedett a strand mérete, helyet kapott egy kutyás partszakasz, két büfé is üzemkészen várja majd a strandolni vágyókat, ráadásul a vizen érkezők számára egy mobilstég is létesült.
Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. vezetője elmondta, a cél az volt, hogy egy igazi élménypartot alakítsanak ki, ez pedig az előzetes terveknek megfelelően sikerült is.
A szolnoki szabadstrand augusztus 8-án 10 órától várja majd a vendégeit. Érdemes időben kiérni, hiszen az első 50 látogatót ingyen motorcsónakázásra viszik majd az üzemeltetők!
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.