Hiába gyógyultak fel a koronavírusból, a sportorvosi engedélyek visszaszerzése hosszas folyamat.
Novemberben már nem lépnek pályára a szolnoki férfi kosarasok - írja az origo.hu. A szolnoki játékosokat már nem sújtja a betegség, ugyanakkor a visszavont sportorvosi engedélyeket nem kapják egyből vissza a játékosok. Még folyamatban vannak az orvosi vizsgálatok a klubnál, de az már most biztos, hogy novemberben nem lépnek pályára.
Az első bajnoki mérkőzésükre december 5-én kerül sor, este hat órától a Kaposvár ellen. Ezután elég sűrű lesz a program, december 30-ig még további hét meccs vár majd az együttesre.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.