2024.10.07, Hétfő
Kerékpárosbarát Település címet kapott Szolnok
Illusztráció, pixabay.com

Kerékpárosbarát Település címet kapott Szolnok

MTI

2021.12.18. 10:00

Átadták a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely címeket.

A kormány 2010 óta mintegy 160 milliárd forintból csaknem 1850 kilométer kerékpárutat hozott létre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás hozzátette, a kerékpározás nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre elterjedtebb. Egy tavalyi kutatás szerint a magyar lakosság 16 százalékának a kerékpár az elsődleges közlekedési eszköze, ezzel az aránnyal az ország Hollandiát és Dániát követően Európában a 3. helyen áll. Az államtitkár szerint mindez annak köszönhető, hogy Magyarországon a kerékpározáshoz biztosított az infrastruktúra.

Kiemelte, hogy a kerékpáros fejlesztések nagy erővel folytatódnak, példaként említette egyebek mellett, hogy kiépítik a főváros és a Balaton kerékpáros összeköttetését és megújítják a teljes Balatoni Bringakört.

Ez utóbbi és a Tisza-tó kör az ország két legforgalmasabb turisztikai kerékpárútja, amelyeket évente 100-150 ezer kerékpáros használ.

Arról is beszámolt, hogy a kormány által elfogadott klíma- és természetvédelmi akciótervnek az egyik fontos célja a közlekedés zöldítése, ezért az ITM több mint 6000 elektromos kerékpár vásárlását támogatta.

Átadták a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely címeket

A rendezvényen adták át a Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely címeket, ehhez kapcsolódóan Schanda Tamás megjegyezte, a díjazott önkormányzatok és munkahelyek jelentősen hozzájárulnak a belföldi kerékpározás népszerűsítéséhez és fejlődéséhez.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ITM hirdette meg a címek elnyeréséhez szükséges pályázatot, amelynek a lebonyolításáért a KTI Közlekedéstudományi Intézet volt a felelős. A pályázatra 30 település és 26 munkáltató jelentkezett, akik közül heten, illetve négyen vehették át a kerékpárosbarát címet.

Kerékpárosbarát Település címet kapott város kategóriában Kiskunhalas, Szarvas, Mórahalom, nagyváros kategóriában pedig Békéscsaba, Nagykanizsa, Szolnok és Budapest X. kerülete Kőbánya.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen bejelentette, hogy Kiskunhalas és Szolnok képviselőit meghívták a jövőre tervezett egyik kerékpáros tanulmányútra.

Kerékpárosbarát munkahely címet nyert kis-és közepes vállalkozás kategóriában az EDC Debrecen Nonprofit Zrt. és a Krausz Műszaki Villamossági Zrt. Közintézmény kategóriában a BP18 Egyesített Óvoda Pestszentimrei Zöldliget Tagóvodája és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kapta meg a címet.

Mórahalom, a főváros X. kerülete, a Krausz Zrt. és a PTE egy-egy kerékpárral is gazdagodtak az ITM-nek köszönhetően. A címekhez járó okleveleket a rendezvény végén Schanda Tamás és Révész Máriusz adta át a nyertes pályázóknak.

Helyi hírekkerékpárútkerékpáros forgalomInnovációs és Technológiai MinisztériumTisza-tó