A megszokott egy kör helyett, most négy kört kellett futni egy összeállított térkép alapján, amelynek útvonalát csak aznap kapták meg a futók.
Február közepén nyitotta sportos progrmajainak szezonját az Alföld Challenge szervezőcsapata, a Hóvirág Futást első alkalommal rendezték meg Törökszentmiklóson - olvasható a torokszentmiklos.hun.
Az eseményről videót is közzétettek az oldalon:
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.