2024.04.18, Csütörtök
Megújult a MÁV VAGON szolnoki járműjavítójának szociális épülete
Fotó: mavcsoport.hu

Megújult a MÁV VAGON szolnoki járműjavítójának szociális épülete

MTI

2022.03.07. 10:00

A MÁV csaknem 1 milliárd forintos saját beruházásával megújult a MÁV VAGON Szolnok Területi Központ Kőrösi úti szociális épülete - jelentette be a MÁV elnök-vezérigazgatója csütörtökön Szolnokon, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Homolya Róbert céljuknak nevezte a vasúti gördülőállomány versenyképességének megőrzését, folyamatos és hatékony fejlesztését. A vasúti járműgyártási rendszer tavalyi átalakítása is ennek érdekében zajlott le, a MÁV VAGON a kijelölt feladatait így még hatékonyabban tudja elvégezni - mondta.

Homolya Róbert elmondta: az IC+ kocsik gyártása folyamatos, a megrendelt 70 járműből már mind a 35 másodosztályú forgalomba állt, az első és prémium osztályú szerelvények is folyamatosan gördülnek ki a szolnoki üzemből. Hozzátette: a hamarosan elkészülő új, háromállású felületelőkészítő és fényező csarnok tovább gyorsítja és még hatékonyabbá teszi a gyártási, felújítási folyamatot. A KISS emeletes motorvonatok karbantartását is a tavaly nyáron átadott csarnokban végzik, hogy a nagyrészt elővárosi forgalomban közlekedő járművek mindig rendelkezésre állhassanak - közölte.

Az elnök-vezérigazgató kitért arra, hogy a MÁV VAGON fontos pozíciót tölt be a vasúti műszaki szolgáltatások piacán, az ottani munkavállalók számára így kiemelten fontos a megfelelő kompetenciák megszerzése és fejlesztése. A vasúttársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy dolgozói számára megfelelő színvonalú és vonzó munkahelyi körülményeket teremtsen, ennek érdekében újította fel most Szolnok Területi Központ Kőrösi úti szociális épületét - mondta.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere arról beszélt, hogy 

Szolnok gazdasági életének kiemelkedő cége a MÁV VAGON Területi Központja. Több ezer család megélhetése kapcsolódik szorosan a vasúthoz, illetve ehhez az üzemhez, így minden fejlesztés nagyon fontos

- hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy a MÁV VAGON Területi Központjának nagy szerepe van abban, hogy Szolnok a magyar vasúti gépgyártás fellegvárává vált. Ez a folyamat erősödni fog a jövőben a vasúti hálózat korszerűsítésével - közölte.

Hozzáfűzte: az európai minőségben dolgozó munkavállalók most már európai színvonalú kiszolgáló épületet kapnak, ami tovább erősíti a szakma presztízsét. Kitért arra, hogy a város szakképzésében jelentős szerepet kapnak azok a szakmacsoportok, amelyek elsajátítása után a fiatalok a vasúti gépészet területén tudnak elhelyezkedni. A fejlődés alapja a megfelelő létszámú munkaerő, amelyet meg is kell tudni tartani - jelentette ki.

A MÁV az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében ismerteti: a vasúttársaság saját forrásból valósította meg a négyszintes, csaknem 1700 négyzetméteres épület teljeskörű átépítését. A szolnoki járműjavító 499 férőhelyes szociális tömbjének felújítását bő egy év alatt végezték el.

Ezek a fejlesztések valósultak meg

A most befejezett felújítás eredményeképp a tetőszerkezet új hőszigetelést kapott, a homlokzati nyílászárókat kicserélték, teljesen megújult az épület villamos hálózata, korszerűsítették a villámvédelmi rendszert. Emellett energiatakarékos LED világítást helyeztek el a falakra és a mennyezetre, valamint az épület fűtési és légtechnikai rendszerét is megújították.

Három szinten összesen 114 zuhanyzót, 66 kézmosót és 39 mosdót építettek ki, a padló és a fal pedig esztétikus burkolatot kapott.

A munkatársak számára fehér és fekete öltöző biztosítja a munkába jövet és menet a kulturált ruhaváltás lehetőségét. A szociális és öltöző épületet a MÁV VAGON munkavállalói hamarosan birtokba vehetik, így a napokban csaknem 350 dolgozó költözhet be az új helyiségekbe. Az épületben korábban üzemorvosi rendelő is működött, tervezetten áprilisban újra elérhető lesz ez a szolgáltatás itt a földszinten - írták.

A közlemény emlékeztet arra, hogy tavaly október 1-jével hajtották végre a stratégiai átalakításokat a MÁV-START és MÁV VAGON leányvállalatai között. A személyszállítási közszolgáltatási feladatellátáshoz közvetlenül nem kapcsolódó járműgyártási tevékenységet, az annak végzéséhez szükséges munka- és eszközerőforrásokat áthelyezték a MÁV VAGON-hoz.

A MÁV VAGON létszáma csaknem tízszeresére nőtt a szervezeti átalakítással, feladatai között szerepel a MÁV-START személykocsi és vontatójármű állományának fővizsgáztatása, nagyjavítása és egyéb felújításai. Az idén csaknem 300 személykocsi fővizsgálatát végezhetik el, emellett mellékvonali személy- és motorkocsik megújítását is tervezik. A szolnoki járműjavítóban zajlik az IC+ kocsik gyártás, és KISS motorvonatok karbantartása is - tájékoztattak.

Helyi hírekMÁVszociális épületépületfelújítás