Újra fórumra várták a szolnoki gazdasági élet szereplőit, akik ezúttal a „Szolnok2030” fejlesztési stratégiáról, illetve a város klímastratégiájának tervezetéről hallhattak előadást.
Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő köszöntőjét követően Szalay Ferenc először a megyeszékhely alapstratégiáit ismertette, kiemelten szólt a gazdaságfejlesztési stratégiáról is. Cél, hogy középtávon minél több termelő beruházás érkezzen Szolnokra, ezek fókuszában az innováció és a fejlesztés kell, hogy álljon. Fontos a város adóbevételeinek növelése és a munkanélküliség alacsony szinten tartása.
A polgármester beszélt a legfontosabb tervezett nagyberuházásokról és ezek várható hatásairól is.
A rendezvény második részében Baloghné Gaál Zsófia szakértő Szolnok klímastratégiájának tervezetét mutatta be – ezt egyébként hamarosan a város lakói is véleményezhetik majd. A klímastratégia korunk legfontosabb kihívásaira ad, illetve keres választ, mindeközben a város fejlődését is szem előtt tartja.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.