Nyolcvanegy esztendővel ezelőtt történt nemzetünk egyik legnagyobb tragédiája, a doni katasztrófa, melynek áldozatai előtt Szolnokon a Magyar golgota elnevezésű, a Hősök terén álló emlékműnél hajtottak fejet.
A doni katasztrófa történelmünk legnagyobb veszteségekkel járó ütközete volt, százezer magyar katona vesztette életét. A keleti fronton a hiányosan felszerelt magyar csapatokat felmorzsolták a túlerőben lévő szovjetek, akik 1943. január 12-én megtörték a magyar arcvonalat. A Don mellől körülbelül 60 ezer magyar katona tért haza a 200 ezer főt számláló 2. magyar hadseregből.
A doni áttörés emléknapján a szolnoki helyőrség és a város önkormányzata szervezett megemlékezést és koszorúzást - olvasható Szolnok városi honlapján.
A vármegye és a város vezetői, a honvédség és a pártok képviselői is elhelyezték koszorúikat az emlékművön.
Körültekintő felkészülés, a kivitelezés szigorú felügyelete, a tapasztalatok visszacsatolása, a folyamatok optimalizálása – ebben a körforgásos munkamódszerben hisz Jávorcsik Ákos. A Paks II. Zrt. terület-előkészítési programelem-felelőse saját bevallása szerint is perfekcionista, az atomerőmű-építési projektben is ez az egyik legvonzóbb számára, hogy itt a minőség és precizitás hatványozott szerepet játszik.