Oliver Vidin távozik a férfi kosárlabda NB I-ben bajnok NHSZ-Szolnoki Olajbányász vezetőedzői posztjáról.
A klub hétfőn a honlapján számolt be róla, hogy a szerb szakember a magyar bajnoki cím megnyerése után egy erősebb ligában szeretné tovább építeni tréneri pályafutását, nem fogadta el a szolnokiak ajánlatát, az "általa támasztott követelményeket" pedig az egyesület nem tudja teljesíteni.
Vidin tavaly februárban írt alá Szolnokon, amellyel megnyerte a Magyar Kupát és döntős volt az NB I előző kiírásában.
A legutóbbi idényben az alapszakasz harmadik helyén zárt a Szolnokkal, majd ismét a fináléba jutott a csapattal, ahol nagyszerű teljesítménnyel, 3-0-s összesítéssel legyőzte az előző évben bajnok Falcót.
A hazai építőipart képviselő szervezet az építőipari és nemzetgazdasági tárcákhoz fordult: a külföldről érkező (különösen a távol-keleti) beruházásokban sok olyan hiányosságot látnak, melyek felszámolására az önbejelentést nem érzik elégségeseknek. Itt a hazai cégek részarányát százalékban is előírnák és a helybeli vállalkozásokat előnyben részesítenék. Emellett az Otthon Start programban a professzionális piaci szereplők igénybevételének biztosítását szorgalmazzák.
Hat vármegyében, köztük Somogyban is megszűnik a tűzgyújtási tilalom.