2024.03.29, Péntek

Karcag is állomása az idei Tour de Hongrie kerékpárosversenynek

2016.03.11. 09:46

A legnagyobb magyar kerékpárverseny a Tour de Hongrie 2016-ban június 28-án Nyugat-Magyarországról rajtol, hat versenynap alatt, tíz megyét érintve összesen 700 kilométert tesz meg.

Hirdetés

Huszonöt ország 120 versenyzője vesz részt június 28. és július 3. között a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, mely Nyugat-Magyarországról rajtol, hat versenynap alatt, tíz megyét érintve összesen 700 kilométert tesz meg, melynek harmadik szakasz befutója Karcagon lesz.

A tavaly hétéves szünet után megrendezett viadal mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz majd meg a szombathelyi prológtól a budapesti befutóig, amely a Várkert Bazárnál lesz.
"A fertődi Esterházy-kastélytól indul az első szakasz, amelynek befutója a Festetics-kastélynál lesz. A legszebb és legizgalmasabb magyar tájakon vezető verseny a Várkert Bazárnál zárul" - mondta L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár az idén 91 esztendős viadal sajtótájékoztatóján.
Az útvonal azt a szándékot mutatja, hogy nemcsak a sportról és az egészséges életmódról, hanem az országimázs építéséről is szól egy professzionálisan megszervezett verseny, amely a médián és a sporton keresztül felkarolja a legizgalmasabb tájak bemutatását.
Révész Máriusz parlamenti képviselő kiemelte, a tavalyi évhez képest nagyon jól állnak a szervezéssel, mert idén korábban ki tudták jelölni az útvonalat, mint egy éve.
"Számos ország van Európában és a világon, ahol fantasztikus kultúrája van a kerékpározásnak, Magyarországon is sokan bicikliznek, de nincsenek olyan hagyományai, mint Nyugat-Európában" Nem csak a profi versenyzőknek szól a programsorozat, a fő viadal mellett amatőr versenyeket is rendeznek. "Bízunk abban, hogy a kísérő biciklisek és a szurkolók száma is évről évre növekedni fog, így néhány éven belül a Tour de Hongrie Magyarország kiemelt sporteseménye lesz."
Polony István, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke kifejtette, elnöksége talán legjobb döntése volt a verseny újraindítása.
"Olyan versenyzők, akik már letették a bringát, újból nyeregbe pattantak és a fiatalok számára példát állítva részt vettek a tavalyi viadalon. A Tour de Hongrie olyan célt ad a magyar országúti kerékpározásnak, amely a fejlődés alapja, s mi elkötelezettek vagyunk a verseny folytatása mellett".
Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke a versenyen viselhető színes trikók bemutatása után ismertette az útvonalat, amelynek főbb állomásai Szombathely, Fertőd, Keszthely, Siófok, Cegléd, Karcag, Kékestető, Gyöngyös és Budapest lesznek.


Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója elmondta, a tavalyi verseny után olyan csapatok is jelentkeztek, amelyek akkor nem vettek részt, ugyanis jó híre ment a viadalnak.
"A magyaroknak sokat jelenthet a verseny, amely két nappal az országos bajnokság után kezdődik". A tavaly legjobb magyarként nyolcadikként záró Lovassy Krisztián számára az idei évben a Tour de Hongrie lesz a fő verseny, így a viadalon ő lesz csapata elsőszámú versenyzője. "Idén több dobogós helyezést várhatunk a magyaroktól, Lovassyt pedig az első három közé várjuk összetettben."

A 2016-OS TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 28. (kedd)                           Prológ, egyéni időfutam       Szombathely
Június 29. (szerda)                        1. szakasz                           Fertőd-Keszthely

Június 30. (csütörtök)                    2. szakasz                           Keszthely-Siófok

Július 1. (péntek)                           3. szakasz                           Cegléd-Karcag

Július 2. (szombat)                         4. szakasz                          Karcag-Kékestető

Július 3. (vasárnap)                        5. szakasz                          Gyöngyös-Budapest

forrás: mti / bikemag.hu

Galéria

KitekintőKarcagTour de Hongriekerékpárverseny