2024.10.16, Szerda

3. Múzeumok Éjszakája Martfűn – Látogatás az A gyárba, veterán járművek, kalandtúra, suszter műhely

martfu.hu

2017.06.22. 09:03

Idén is csatlakozik az országosan meghirdetett Múzeumok Éjszakája programsorozathoz a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény a Városi Könyvtárral és a Művelődési Központtal együtt, megidézve az 1960-80-as évek hangulatát.

Június 24-én, szombaton már délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket gyárlátogatásra:  Martfű első, 1942-re felépült ’A’ gyárában tehetnek időutazó sétát (gyülekező az 1. portánál 9.45-kor).

13 órától a Művelődési Központ előtti parkolókba veterán járművek érkeznek, ők a délután folyamán több felvonulást is tartanak a városban, közülük a legrégibbet, legextrábbat, legkisebbet, leg… díjazzák is.

17 órától kerül sor a Martfű kincsei rajzpályázat eredményhirdetésére és az alkotásokból készült kiállítás megnyitójára.

17.30-tól játékos kalandtúra indul a Művelődési Központ körüli parkokban, melyen a gyerekek és felnőttek 7 állomáson megmutathatják ügyességüket, türelmüket, kreativitásukat, gyorsaságukat és leleményességüket. A kalandtúra végén ajándékot is nyerhetnek a próbákat teljesítők.

A 60-80-as évek hangulatát idézi meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár retro kiállítása, a Csinibaba Divatház és a retro fodrászszalon. A vállalkozó kedvűek Tisza Cipő plakátfotózáson vehetnek részt.

A fiatalok a Suszter műhely programon megmutathatják kézügyességüket, művészi képességeiket: cipőfelsőrészt készíthetnek, cipőt díszíthetnek, és az egykor színes gyárkerítést is újra alkothatják.

Sötétedés után Szabadtéri Filmmúzeumra hívja az érdeklődőket a Gyűjtemény a kort megidéző filmekkel.

22 órától „Táncdalfesztivál” és „Arany Kaptafa Táncverseny” a ’60-80-as évek zenéivel.

Galéria

KitekintőMartfűmúzeumok éjszakájaTisza cipőMartfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény