2024.03.28, Csütörtök

Horgász VB Szolnokon

szolnok.hu

2017.08.18. 14:35

Szolnokon, az Alcsi-Holt-Tisza MOL-bázistelep felé eső részén rendezik meg a női horgász világbajnokságot.

Hirdetés

A rendezvényről dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke, valamint Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere tartott sajtótájékoztatót.

A város vezetője elmondta: a horgászat különösen népszerű a városban, évről évre mintegy tízezer ember váltja ki az engedélyt a megyeszékhelyen. Ez is azt mutatja, hogy kiváló helyre került a világbajnokság, ami egyébként nem az első itt a holtág partján, harmadjára érkeznek ide a legjobb női horgászok.

– Tizenhét ország 154 versenyzője, valamint kísérőik, segítőik érkeznek Szolnokra – mondta dr. Szűcs Lajos elnök. – Mivel hazánkban több mint négyszázezren horgásznak, bizony nemzetgazdasági jelentőségű az ágazat, az abban elköltött pénz fontos a költségvetésnek. Éppen ezért Szolnokkal is tervezünk egy stratégiai együttműködést, hogy a horgászturizmus fellendítését elősegíthessük.

Az augusztus 26-27-i világbajnokság csapatvébé lesz, a négyfős női válogatott esélyesnek számít az érmes helyezéseket illetően. A látványnak sem utolsó versenyre érdemes családostól kilátogatni, hiszen helyi termékek vására is várja a közönséget. S ami fontos: ez nem csendes műfaj, itt lehet biztatni a versenyzőket!

KitekintőSzolnokAlcsi-Holt-Tiszanői horgász világbajnokság

Ajánljuk még