Az önvezető autók a kettes fejlettségi szintről rögtön a négyes szintre ugornak a Teslánál.
Minden újonnan gyártott Teslába bekerül a vállalat saját fejlesztésű, teljes mértékű sofőr nélküli vezetést biztosító hardverplatformja – írja a digitalhungary.hu. A hírt a cég vezérigazgatója Elon Musk, a gyártó Autonomy Day rendezvényén jelentette be.
A robottaxi a vállalat szerint jövőre készül el.
A teljes mértékű, azaz 4-es szintű önvezetés azt jelenti, hogy a járművek váratlan közlekedési helyzeteket is meg tudják oldani, ugyanakkor adott esetben továbbra is kérhetik a sofőr segítségét.
Efölött csak az 5. kategória áll, azaz a teljes automatizálás, mikor a kezelőszervek teljesen eltűnhetnek az autóból.
A Tesla autói jelenleg legfeljebb a második szinten járnak: automata kormányzás, sebességszabályozás. Ugyanakkor ha sikerül tartani a kijelölt ütemtervet, egyből a 4. fokozatra léphetnek, már jövőre. Sok új modellnél ráadásul ehhez csak egy szoftverfrissítésre lesz szükség. Ezzel pedig a cég robottaxi szolgáltatása is elindulhat, a megfelelő felszereltségű Teslák tulajdonosai maguk is elküldhetik autóikat nap közben dolgozni.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.