2024.04.19, Péntek

Különleges nyáresti orgonakoncert Martfűn

martfu.hu

2017.07.19. 12:16

Az idén 10. alkalommal adott koncertet Ad de Joode holland orgonaművész a város katolikus templomában.

Hirdetés

Könnyed nyáresti szórakozásra, felemelő pillanatokra számíthatott, aki július 9-én vasárnap 18 órakor ellátogatott a Szent Tamás-templomba.

A klasszikus és könnyed darabokból álló repertoárt szép számú, hálás közönség hallgatta.

Ad de Joode orgonista, zongorista, emellett művészeti vezető több, különböző stílusú kórusban. Szervezett már mesterkurzusokat több országban is, adott koncerteket Bécsben, Párizsban, Londonban és Szentpétervárott, Magyarországon pedig Budapesten, Érden, Abádszalókon és Martfűn.

Martfűn 2007-ben adott először koncertet a katolikus templomban, miután megismerte a templom különleges akusztikáját és a vízszintes sípokkal, úgynevezett spanyol trombitákkal ellátott orgonát. Azóta szinte minden évben visszatér, hogy megörvendeztesse a martfűieket szép muzsikájával.

Műsorán idén is zenei átíratok, újragondolt filmzenék, ismert slágerek, saját szerzemények, improvizációk és klasszikus darabok szerepeltek. A művész a hangverseny végén egy meglepetésszámmal is kedveskedett a közönségnek, Kodály Zoltán Esti dalát játszotta el az orgonán hozzátéve saját hangjait.

 

KultúraMartfűSzent Tamás-templomAd de Joode holland orgonaművész