Másfél milliárd forintos projekt keretében szélessávú optikai körzethálózat fejlesztésbe kezdett az Opticon Kft. több kistérségben, Marcali, Lengyeltóti, Fonyód, Kecskemét és Kunszentmárton térségében.
A projekt 1,043 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból valósul meg. Támogatás nélkül a térségekben a hálózati infrastruktúra a gyenge megtérülési kilátások miatt belátható időn belül piaci alapon nem épült volna ki. A fejlesztés során korszerű infokommunikációs infrastruktúrát építenek ki, amely kapacitásaival hosszú távra biztosítja a lakossági igényeket, egyben növeli a térségben működő vállalkozások versenyképességét is - fogalmaznak a közleményben.
A több mint 220 kilométer optikai hálózat kiépítésével 33 településen teszik lehetővé a különböző technológiájú hálózatokat üzemeltető szolgáltatók számára a szabványos felületeken történő, "open access" hozzáférést, valamint az új rendszeren triple-play (internet, televízió, telefon) szolgáltatások is elérhetőek lesznek.
A pályázat keretében az Opticon Kft. vállalta, hogy a projekt befejezését követően három éven keresztül, évente kétszer a digitális készségek fejlesztését célzó oktatást tart az érintett településeken.
A több mint tíz éve alapított kecskeméti cég saját honlapja szerint mára 70 településen építette ki az optikai hálózatot pályázati kereteken belül, és közel 100 000 háztartás számára biztosítja a internet-, telefon- és televízió-szolgáltatást.
forrás: mti
fotó: opticon.hu
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.