2024.03.28, Csütörtök
Országos kampány keretein belül fejlődnek nemzeti parkjaink
Illusztráció - Bükki Nemzeti Park / magyarmezogazdasag.hu

Országos kampány keretein belül fejlődnek nemzeti parkjaink

mti.hu

2019.05.03. 14:31

Mindegy százezer hektárnyi területen javul a természetes élőhelyek állapota.

Hirdetés

Országos kampány indul a nemzeti parkok Széchenyi 2020 program fejlesztéseire, melyek országos és uniós forrásokból valósulnak meg. A kilencedik alkalommal elindított kampányban az első esemény Dévaványán, a szombati Túzok Fesztiválon lesz, az utolsó pedig július 6-án Kápolnapusztán.

A nemzeti parkok ma a magyarországi ökoturizmus legnagyobb letéteményesei. Az országban működő tíz nemzeti parki igazgatóság összesen 300 ezer hektár állami tulajdonú védett területet kezel. A nemzeti parkok számára kiemelten fontos feladat a környezeti nevelés, melynek programjaiban évente 200 ezer diák vesz részt.

Javul a természetes lelőhelyek állapota

A programban a 2014-2020-as időszakban mintegy 40 milliárd forintot fordítanak a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseire. Ezzel a 10 nemzeti park igazgatóság, közel 100 projekttel, mintegy 100 ezer hektáron javítja a természetes és természetközeli élőhelyek állapotát. Fejlesztik továbbá a természetvédelmi kezelést és a nagyközönség számára a bemutatást szolgáló infrastruktúrát. Ezen felül pedig megújul a természetvédelmi őrszolgálat, beleértve a természetvédelmi monitorozáshoz szükséges hálózatot is.

A programokról, az események időpontjairól tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a https://nyiltnap.szechenyi2020.hu honlapon és az Együtt fejlődünk Facebook oldalán.

Mindezek mellett még számos újításra számíthatunk

A Széchenyi 2020 program keretein belül:

  • megépült az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság látogató- és fogadóközpontja,
  • megújul a szilvásváradi Szalajka-völgyi információs ház a Bükki Nemzeti Parkban,
  • megújul a Hortobágy település nagyrendezvényeinek helyet adó Vásártár és a kiállító terek is,
  • valamint korszerűsítik még több tucat barlang műszaki eszközeit is.
Országos hírekfejlesztéskörnyezetvédelemkörnyezetvédelmi beruházásDuna-Ipoly Nemzeti Park