2024.03.28, Csütörtök

Szolnoki Coop Májusfa Futás

2016.05.18. 16:14

Több mint két évtizedes múltra tekint vissza Szolnokon a májusfa futás, amely az utóbbi négy esztendőben Coop Májusfa Futás néven vált ismertté.

Hirdetés

Több mint két évtizedes múltra tekint vissza Szolnokon a májusfa futás, amely az utóbbi négy esztendőben Coop Májusfa Futás néven vált ismertté. A cég támogatása egyúttal azt is jelentette, hogy jelentősen megnőtt az eseményre nevezők száma. 

Míg 5 évvel ezelőtt háromezerötszázan álltak rajzhoz, legutóbb már nyolcezerötszáz nevező vágott neki a távoknak. Az idén is érkeztek résztvevők a közeli településekről, de a legtöbb gyermeket természetesen a szolnoki iskolák mozgatták meg.

Szolnok a sportjáról híres – mondta köszöntőjében Fejér Andor alpolgármester -, s nem csupán a versenysportról, de a diák- és szabadidősportról is. Városunk szakemberei nagyon sokat dolgoznak azért, hogy színvonalas és változatos programokat szervezzenek a sportolni vágyóknak.

Csepeli Lajos, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy cégük rendkívül fontosnak tartja a sportesemények támogatását, legyen szó akár városi, akár országos vagy nemzetközi rendezvényről. Külön öröm számukra, hogy a Coop Szolnok fellegvárában, Szolnokon sikerült ilyen mértékben népszerűsíteni a futást.

Az iskolák sorrendje, az általuk mozgósított diákjaik arányában a következő:

Általános iskolák:

1.      Széchenyi Körúti Ált. Isk. 91,5 %

2.      Kassai Úti Általános Iskola 89,5 %

3.      Szegő Gábor Általános Iskola 87, 7 %

Középiskolák:

1.      Pálfy-Vízügyi Tagintézmény: 49,5 %

2.      Ruhaipari Szakközép és Szakiskola: 48,6 %

3.      Széchenyi István Gimnázium 39,9 %

forrás: szolnok.hu

Galéria

Helyi hírekSzolnok Coop Májusfa futásCoop Szolnok Zrt.