Tiszabő kaphat lehetőséget egy üvegház projekt megvalósításához.
Tiszabő kaphat lehetőséget egy üvegház projekt megvalósításához. A megállapodás aláírásával második szakaszához érkezett a Széchenyi Tőkealap-Kezelő Zrt.(SZTA) és a Földművelésügyi Minisztérium közötti együttműködés.
Az SZTA tavaly kereste meg a minisztériumot azzal az elképzeléssel, hogy szívesen fektetne be egyik technológiai cégén (MySun Kft) keresztül speciális vezérléssel és algatechnológiával felszerelt üvegház rendszert magában foglaló projektbe, valamely hátrányos helyzetű településen.
A választás a korábbi kurzusok alatt perifériára szorult Tiszabő településre esett, melynek felzárkóztatása folyamatosan halad.
A vidékfejlesztési Program keretében kiírt kertészeti pályázat teremtette meg a lehetőséget az üvegház projekt megvalósításához, melyben egy fiatal gazda a fenti speciális technológiákat magában foglaló 11500m2-es üvegházra nyújtott be pályázatot. A megvalósításhoz szükséges önerő jelentős részét (130millió forint) a Széchenyi Tőkelap-Kezelő Zrt. biztosítja számára.
A projektet mind az SZTA, mind pedig a Minisztérium példaértékűnek tekinti és sikeres megvalósítás után tovább kívánjuk fejleszteni az együttműködést más településeken is.
(FM Sajtóiroda)
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.