A térség politikai és gazdasági életének vezető személyiségei találkoztak a XXIV. Megyebálon. A teltházas bál tiszta bevétele, a felajánlott pénzadományokkal együtt a megyei kistelepülési egészségügyi szűrőprogram folytatását szolgálja.
Az eseményen jelen volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Dr. Kállai Mária kormánymegbízott és dr. Berkó Attila főigazgató is. Az est házigazdája Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke volt.
A Megyeháza dísztermében tartották a megye társasági életének kiemelkedő rendezvényét, a XXIV. Megyebált. Borbás Ferenc, regnáló Jászkun főkapitány a bál tiszteletére a Nemzeti Jászkun Emléknap kinyilvánításáról szóló országgyűlési határozat díszes, bekeretezett másolatát nyújtotta át a házigazda Kovács Sándornak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének.
Az idei Megyebál nyitótáncát a kisújszállási Nagykun Néptáncegyüttes adta a Dobroda Zenekar kíséretében. A bál során fellépett Sóki Ferenc tárogató, Berecz András, Kossuth-díjas ének- és mesemondó, valamint a Szigligeti Színház színművészei - Kertész Marcella és Harna Péter - és táncosai. Az est folyamán a Gríz zenekar is fellépett.
(jnszm, Kormánymegbízotti Kabinet)
A közlekedési létesítmények, utak, vasutak, hidak tervezésében 24 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft.-nél most lehetőség nyílt arra, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind gyakorlott tervező, mind pályakezdő pozícióban. Az új munkatárs feladata közlekedési létesítményekhez kapcsolódó vízépítési elemek, rendszerek tervezése minden lehetséges tervszinten.