2024.03.29, Péntek

4 milliárd forintos útépítési program indult Szolnokon

2016.03.31. 11:12

Szolnok város életében egyedülálló méretű út- és járdaépítés indult útjára a Csaba út burkolatának és járdájának felújításával.

Hirdetés

Rendkívül fontos, Szolnok város életében egyedülálló méretű út- és járdaépítés indult útjára a Csaba út burkolatának és járdájának felújításával. A Modern Városok Program részeként a kormányzat bruttó 4 milliárd forintot ad Szolnok városának erre a célra.

A programban olyan utak felújítása, építése szerepel, melyek fontosak az adott városrész életében, emellett szolgálják a város közlekedését is – mondta az alpolgármester, aki a részletekről is szólt: a programnak köszönhetően 28 helyszínen 11 kilométernyi út, 22 kilométer járda burkolata újul-, illetve épül meg. Ezen túl nyolc kilométerrel bővül Szolnok kerékpárút-hálózata. Jelenleg 12 helyszínen zajlanak munkálatok a városban.

 

Jelenleg folyamatban lévő munkák:

Baross Gábor úti járda– térkőburkolat

Pozsonyi úti járda- öntött aszfalt

Csaba útútburkolat és járda – aszfalt

KerékpárútSzent István hídtól a 442-es számú útig - hengerelt aszfalt
Tiszaligeti sétány felújítása – térkőburkolat

Tiszaligeti út(stadion előtt) – út és parkoló (a héten befejeződik)

Ceglédi út felújítása– esővíz elvezetése, útburkolat

 

A héten kezdődő munkák:

Vasvári Pál út– járda

Dobó István út– járda

Szent Györgyi Albert Általános Iskolaelőtti buszforduló

Szapáry útpáros számozású oldali járda - díszburkolat

Néhány fontosabb fejlesztés:

Kiss János út– a Szandaszőlős közlekedésében fontos útszakasz rendkívül rossz állapotban van, ez teljes hosszában új burkolatot kap.

Kocsoros út– a Szandaszőlős felé menő kerékpárút hiányzó darabját jelenti ez a szakasz. Itt az út és a járda felújításán túl rendkívül fontos a belvízelvezetés megoldása, mely a környéken komoly problémát okoz nagyobb eső idején. Az út és a járda teljes hosszában megújul.

Vízpart körút– a közelmúltban belterületté váló alcsiszigeti területen a csatornázás már elkezdődött, most járda és kerékpárút segíti az egyre bővülő létszámú lakosságot.

Ady Endre út– a város közlekedésének egyik fő ütőere, a jelentős forgalom miatt különösen fontos a burkolat megerősítése. Tavaly nyáron a Pólya Tibor s a Boldog Sándor István út közötti szakaszon kicserélték a régi ivóvízvezetékeket, most pedig teljes hosszában új burkolatot kap az utca egészen a Thököly útig. Emellett a járdát is teljes egészében felújítják.

Baross Gábor út– a Madách útig tavaly decemberben befejeződött a járda felújítása, ez a munka folytatódik az utca teljes hosszában a Nagy Imre körútig, valamint az út újraburkolása is megvalósul.

Piroskai út, kerékpárút építése – az ipari parkban többezer ember dolgozik, régóta jelentkező igény, hogy kapcsoljuk be a kerékpárút-hálózatba az ipari övezetet. A Paprika úton át csatlakozó kerékpárút kiépítésével most ez a csatlakozás is elkészül.

Szapáry út– az utca új aszfaltburkolatot kap, a járda pedig díszburkolatot.

Tiszaliget– az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a város egyik közkedvelt kirándulóhelye és sportolási helye lett. Itt megújul a sétány járdája, s parkoló épül a stadion főbejáratánál.

Szántó körút– az út teljes egészében új burkolatot kap, emellett megújul a járda is. A Pozsonyi úti kereszteződés körforgalmánál és a Várkonyi téri körforgalomnál a Sebestény körút irányába kanyarodó sáv épül, a Kassai út és Kolozsvári út közötti szakaszon pedig parkolók épülnek. Fontos, hogy az út a két körforgalom között 2x2 sávos lesz.

A városban zajló, illetve a kezdődő munkálatokról folyamatosan tájékoztatják a lakosságot!

forrás: szolnok.hu

Galéria

AktuálisközlekedésútépítésSzolnokModern Városok Programjárdaépítés