2024.03.29, Péntek

Hirdetés

Idén is fergeteges hangulat jellemezte az Ádámok és Évák Ünnepét. Tanárok, diákok, szülők és színházi szakemberek fogtak össze, és dolgoztak a közös produkción. A szolnoki középiskolásoknak szervezett színpadi vetélkedőt a Szolnoki Szigligeti Színházban tartották, immár hetedik alkalommal.

A 2010-ben útjára indított Ádámok és Évák Ünnepén elsőként Madách Imre ismert műve, Az ember tragédiája elevenedett meg a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán. Az idei, 2016-os évben Ádámok és Évák konferenciát is rendezett a színház, ahol számba vették az eddigi eredményeket, megmutatták az országos szakmai köröknek, milyen utat járt végig a város színjátszást kedvelő diákközössége a színház, és a pedagógusok vezetésével.

A megnyitón Dr. Kállai Mária köszöntőjében hangsúlyozta a szolnoki kezdeményezés fontosságát, és hozzátette, a szolnoki középiskolásoknak szervezett színpadi vetélkedő segíti a diákokat abban, hogy színházkedvelő és értő felnőttekké váljanak. Mindemellett pedig közösséggé kovácsolja a város tanulóit.

Az ötletgazda Szolnoki Szigligeti Színház vezetősége lehetőséget biztosít a szabad alkotásra, amely nagyban elősegíti a fiatalok kreativitásának és alkotókészségének fejlesztését. A program értéket teremt pedagógiai és kulturális szempontból is- tette hozzá köszöntőjében a kormánymegbízott.

Az este folyamán Shakespeare műveiből láthattak jeleneteket az érdeklődők.

JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet

Galéria

Helyi hírekSzigligeti SzínházszínpadÁdámok és Évák Ünnepe