2024.03.28, Csütörtök

Idén is gyérítik a Tisza-tó törpeharcsa állományát

tiszato.com

2017.02.02. 13:55

A Tisza-tó ma még nagy fajgazdagsággal rendelkező víz. Halállományára a törpeharcsa- és busaállomány mértéktelen túlszaporodása jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést. Olyan folyamat ez, amely ellen föllépni nemcsak törvény által előírt kötelesség, hanem jól felfogott horgászati érdek is.

Hirdetés


A törpeharcsa megítélése nem egységes a horgászok körében. Akik olyan szerencsések, hogy arasznyi példányokat sikerül belőle fogniuk, azok szívesen horgásznak rá, hiszen jóízű, szálkamentes húsa csemege. Ám olyan tömegben, amely napjainkban jellemzi az állományt, már egyáltalán nem kívánatos. Átlagos egyedsúlya a hihetetlen mértékű szaporulat és a rendkívüli ivadéksűrűség következtében roppant alacsony.

 

Az apróságok állandó kapása egyes időszakokban már kifejezetten zavarja a horgászatot, tömeges jelenlétük pedig a kritikus nyári hajnalokon és a téli, jéggel fedett időszakokban megnöveli az oxigénhiányos állapot kialakulásának kockázatát. A legnagyobb kárt azonban a táplálkozása okozza, hiszen nemcsak az őshonos halak ikráit fogyasztja el, hanem minden olyan haltáplálék-szervezetet, amely fontos szerepet játszik az őshonos halak táplálkozásában (zooplankton, férgek, puhatestűek, ízeltlábúak stb.). 

 

A busa tömeges jelenléte által okozott probléma hasonlatos a törpeharcsáéhoz. A busa ugyanis planktonfogyasztásra specializálódott, tehát ugyanazzal az élőlénycsoporttal táplálkozik, ami az őshonos halivadék számára nélkülözhetetlen. Ráadásul a busacsapatok nemcsak a Tiszában fordulnak elő, hanem a tározótérben is, ahol az őshonos halivadékok zöme él. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy 2016 nyarán eddig még soha nem látott tömegű busaivadék jelent meg a Tiszavalki-medencében, majd később a Sarudi-medencében is. További negatív hatást jelent az ivarérett egyedek tömeges előfordulása a folyóban, mert állandó mozgásuk zavarja az őshonos halakat.

 

Megesik olykor a kertekben is, hogy a kedvező időjárási viszonyok és a sikeres beporzás következtében sűrűn telerakódnak az ágak zöld gyümölcskezdeményekkel. A jó kertész ilyenkor megritkítja a termést, mert nem mogyorónyi méretű barackra vagy almára vágyik. Ugyanezt megtehetik a törpeharcsával, mert van olyan módszer, amivel szelektíven fogható. Ezt a törpeharcsa-varsás halfogási módszert – folyamatos ellenőrzés mellett – egy abádszalóki szakember közreműködésével már kipróbálták, és megfelelőnek találták az állomány gyérítésére. A busafogás nem volt ennyire eredményes, de kisebb sikerek e téren is voltak. A kedvező tapasztalatok nyomán 2017-ben is folytatni fogják az eddigi munkát.

 

 

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok megyeTisza-tótörpeharcsa