800 millió forintból épült a kilenccsoportos, több mint 200 férőhelyes jászfényszarui óvoda.
Országosan mintegy 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre a 2014-től 2020-ig tartó fejlesztési időszakban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Jászfényszarun.
Beneda Attila a csaknem 800 millió forintból épült, kilenccsoportos, több mint 200 férőhelyes jászfényszarui óvoda átadásakor azt mondta: nagyon fontos, hogy kik és milyen környezetben veszik körül a gyerekeket.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány a közelmúltban vezette be a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást. Részben azért, hogy felkészült, gondoskodó óvónők foglalkozhassanak a gyerekekkel, akik az óvodákban megtapasztalják, milyen másokkal együtt élni és közös kultúrát is tanulhatnak.
Győriné Czeglédi Márta (független), Jászfényszaru polgármestere a beruházás részleteiről elmondta: a bruttó csaknem 800 millió forintból több mint 105 millió forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán nyertek el, a többi forrást az önkormányzat biztosította. Szólt arról, hogy csaknem bruttó 700 millió forintot fordítottak az építésre és mintegy bruttó 100 millió forintot az udvar kialakítására, udvari játszóeszközök beszerzésére.
A jogerős használatbavételi engedély megérkezett, a gyerekek hamarosan átköltözhetnek az új épületbe az óvoda két korábbi tagintézményéből.
A településen a születések száma emelkedő tendenciát mutat. Új bölcsőde építésére is nyertek el pályázati forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen kiemelte a hovatartozástól független felzárkóztatás fontosságát és elmondta, hogy ennek érdekében Jászfényszarun számos példaértékű program működik.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.