Hetedik alkalommal köszönti tánckoncerttel az újévet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 13-án a Tisza-parti város sportcsarnokában, ezúttal a Magyar Állami Népi Együttessel közösen.
A tánckoncert műfaját Izaki Maszahiro karmester álmodta meg hét évvel ezelőtt
A Napszédítők - Nemzeti Tánckoncert című produkció során a népmesékből ismert bűvös hetes szám Liszt, Bartók és Kodály művészetén keresztül nem csupán a zene "mesebeli álomországába" röpíti el a hallgatóságát, hanem a néptánc leghitelesebb hazai előadóinak közreműködésével az autentikus népzenei kultúra sajátosan magyar, édes-keserű világába is elkalauzolja a közönséget.
Az Izaki Maszahiro karmester által megálmodott tánckoncerteken egyenértékű a zene és a tánc szerepe. A tánc révén láthatóvá vált a zene. Az elmúlt hét év alatt a népi tánc, a mozgásszínház, a modern tánc, a balett és a versenytánc is szerepet kapott a szimfonikusok színpadán, a legjelesebb magyar művészeti együttesek közreműködésével.
Az újévköszöntő produkciókban a szimfonikus zenekar mindig más-más arcát láttatta, kivétel nélkül mindig telt ház előtt. Az idei tánckoncert visszakanyarodik a legelső produkcióhoz, a magyarság és a népdalok világához.
A produkció házigazdája Ókovács Szilveszter.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.