2024.04.20, Szombat
A tragikus doni ütközetre emlékeztek Szolnokon
Fotók: Szalay Ferenc facebook

A tragikus doni ütközetre emlékeztek Szolnokon

szolnok.hu

2018.01.10. 16:00

A Tiszai hajósok terén álló emlékmű előtt hajtottak fejet a város, a megye, a fegyveres és civil szervezetek képviselői. 1943-ban, a doni katasztrófában több mint százezer magyar katona veszett oda - ez történelmünk legnagyobb veszteségekkel járó ütközete volt.

Hirdetés

A doni áttörésre, a nemzet hetvenöt évvel ezelőtti tragédiájára emlékeztek szerdán Szolnokon.

A II. világháborúban hetvenöt esztendeje a keleti fronton a rosszul felszerelt magyar csapatok nem tudták feltartóztatni a jelentős túlerőben lévő szovjeteket, akik 1943. január 12-én megtörték a magyar arcvonalat, és rövid idő alatt felmorzsolták seregeinket. 100-120 ezer honfitársunk veszett oda ebben az ütközetben. A Don mellől mintegy 60 ezer magyar katona ért haza a 200 ezer főt számláló 2. magyar hadseregből. Nemzetünk egyik legnagyobb huszadik századi tragédiájáról sokáig még csak beszélni sem lehetett, miközben családok tízezrei siratták elvesztett szerettüket.

A történelmi zászlók behozatala és a megemlékező beszédet követően helyezte el koszorúját az emlékműnél a város nevében Szalay Ferenc polgármester, Szabó István alpolgármester, a kormányhivatalt dr. Kállai Mária kormánymegbízott, míg a járási hivatalt dr. Bozó Andrea igazgató képviselte.

Galéria

AktuálisSzolnokdoni katasztrófa