2024.03.29, Péntek

A mezőgazdasági kultúra otthona is a karcagi szolgáltató központ

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2018.02.03. 12:00

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Karcagon nyitotta meg az országban hatodik NAK Szolgáltató Központját, 2018. február 2-án, ami már a mezőgazdasági kultúra otthona.

Hirdetés

Bár az országban sorrendben a hatodik kamarai szolgáltató központ, ami február 2-án kora délelőtt Karcagon megnyílt, az eddigiek közül ez számít talán a legkülönlegesebbnek. Több szempontból is.

Egyfelől a szolgáltató központok létrehozásának ötlete Hubai Imre Csabától, a NAK Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnökétől származik. Mint a megnyitón Győrffy Balázs, a kamara országos elnöke visszaemlékezett, pár éve ezt a gondolatot egy országos elnökségi tanácskozáson vetette fel a karcagi illetőségű Hubai Imre Csaba, és addig-addig formálódott a terv, míg végül 2016 végén megnyílhatott az első ilyen gazdacentrum Hajdúböszörményben. És alig több mint egy év elteltével pedig már Karcagon is átvághatták az átadást jelképező szalagot.

 

Nem akármilyen helyszínen – és ez adja a másik különlegességet. Ahogy Dobos László polgármester megjegyezte, ez a Dózsa György út 29. alatti épület sokáig a hagyományos kultúra otthona volt, aztán évekig üresen állt, mígnem „bejelentkezett”a kamara, hogy itt hozná létre a térségbeli első szolgáltató központot. Mivel az ingatlan másik szárnyában a helyi szakképzési centrum kapott helyet, így – ahogy a polgármester megfogalmazta – „immár a mezőgazdasági kultúra” otthona lett.

Amiből lehet akár „gazdaház” vagy „gazdaotthon” is – legalábbis Kovács Sándor megyei közgyűlési elnök szerint ezeket a neveket is kaphatja a köznyelvben központ, ha a helyi gazdálkodók „belakják”, magukénak érzik majd a központot, és egyfajta közösségi térré is válik. Erre utalt köszöntőjében Fazekas Sándor agrárminiszter is: mint mondta, a térség közel 800 gazdája számára ez méltó helyszín az információszerzése és a szakmai tapasztalatok megosztására egyaránt.

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkötelezett abban, hogy a vidék gazdálkodói, élelmiszeripari vállalkozásai versenyképességét gyakorlatorientált szolgáltatásokkal segítse, amelyeket folyamatosan fejleszt, bővít. Ebben az új szolgáltató központban, a falugazdászi körzetközponttal egy fedél alatt, többek közt tájékoztatási, tanácsadási szolgáltatásokat is biztosítunk a gazdálkodóknak, vállalkozásoknak, külső szakmai partnerek bevonásával – mondta Győrffy Balázs. – Éppen tegnap, február elsején indította el a kamara az országos szaktanácsadói hálózatát. Ennek keretében a jövőben mintegy hetven kamarai szaktanácsadó ingyenesen nyújt mindenkinek csoportos szaktanácsadást, az egyéni szaktanácsadást pedig a piaci ár tizedéért. Az új szolgáltató központok erre is megfelelő helyszínül szolgálnak.

És végül még két különlegességet meg kell említeni, ami egyedülivé teszi a központot. Az egyik a Karcagi Nagykun Gazdakör 1993-as alapításakor aláírt belépési nyilatkozat – többek között a miniszter és Hubai Imre Csaba szignójával –, amely a tanácsterem bejárata mellett a falon bekeretezve díszeleg. A másik pedig az egykori Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Magyar Királyi Minisztérium által kiadott Magyarország Borászati Térképe című – Nagy-Magyarországot ábrázoló – óriástérkép, amely a tanácsterem falát díszíti és ezzel ad egyfajta patinát a helyszínnek.

AktuálisKarcagNemzeti Agrárgazdasági Kamarakarcagi szolgáltató központ