2024.04.16, Kedd

Július végére megújul a Besenyszögre vezető út

iszolnok.hu

2018.03.28. 12:30

Kállai Mária kormánymegbízott, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere sem mondhatott mást, amikor megnézték az április közepén kezdődő munka tárgyát: a rossz minőségű utat.

Hirdetés

Ismét megállapíthatták a jelenlévők, hogy a Szolnokról Besenyszögre vezető út már alaposan megérett a fölújításra.

Az idő dönti el, hogy mikor kezdhetnek hozzá a javításhoz, összesen négy hónapja van rá a kivitelezőnek, de erre a munkára nagy szükség van, hiszen Besenyszögről sokan járnak Szolnokra dolgozni – mondta Kállai Mária.

Említette, hogy az út egy hét és fél kilométeres szakaszát 560 millió forintból teszik járható, jó minőségűvé, amihez az útalapot is kicserélik.  Szolnoktól a nagykörüi elágazáson túlig elérő két és fél kilométer, ugyancsak rossz állapotba került szakaszt pedig az M4-es autóút részeként hozzák majd rendbe. Szalay Ferenc ehhez hozzátette, hogy nyolc kisebb-nagyobb útszakasz rendbetétele kezdődik a csapadékos idő múltával, amelyek egy része érinti az autóutat, más részük a szükséges karbantartást, fölújítást kapja. A jó minőségű utak nélkül a térség gazdasága nem fejlődhetne legalább olyan tempóban, mint azt tette az elmúlt néhány esztendőben.

Forrás: iszolnok.hu

AktuálisSzolnokútfelújításBesenyszög