2024.03.28, Csütörtök

Kötődés - az éltető erő

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

2018.03.02. 12:30

Az Európai Regionális Szervezet a Családok éve program keretében Kötődés - az éltető erő címmel konferenciát tartott Szolnokon.

Hirdetés

A rendezvénynek a JNSZM KH Népegészségügyi Főosztálya adott otthont. A kormányhivatal nevében Dr. Kállai Mária, a szervezők nevében pedig az egyesület elnöke, Ékes Ilona köszöntötte a meghívottakat: védőnőket, pedagógusokat és diákokat.

 

A konferencia célja, hogy minél több gyermek érkezzen egy olyan ember- és családközpontú társadalomba, ahol első élményük a szülői, anyai-apai szeretet, az öröm fizikai megtapasztalása háborítatlan körülmények között.

Dr. Kállai Mária köszöntőjében a család megtartó erejéről beszélt: „2018 a családok éve. Ahol áldásnak tekintik az első gyermek születését, ott örülnek a többinek is. A gyermeknek pedig szüksége lenne a testvérekre, hogy általuk megtanulja, hogy nem ő a világ közepe, és nem a többiek vannak őérte, hanem ő van másokért, s eközben azt is megtapasztalhatja, hogy ha baj van, nincs egyedül, számíthat a többiek segítségére. A mai konferencia témája a kötődés. Ami, ha erős a gyermek és szülő között, akkor él a bizalom a szülő iránt, s ez lehetővé teszi, hogy a családban őszintén beszéljenek a legtöbb tabutémáról, így a szexről is. Gyermekeinknek szükségük van a pozitív példákra, melyeket elsősorban családjukról vesznek.”

A következő nemzedéknek azonban a negatív mintákkal, az internet, a virtuális világ veszélyeivel is szembe kell nézniük. Ebben a küzdelemben segíthet az Európai Regionális Szervezet programja.

Ékes Ilona, az ERGO elnöke, programjuk lényegét foglalta össze. A TeenStar segítséget nyújt azon fiataloknak, akik a családi kereteken kívül keresik a szexualitással kapcsolatos kérdéseikre a választ. Az életkori szintű tanfolyamok segítségével eljutnak nemi identitásukhoz, és felkészülhetnek a felelősségteljes szexuális életre is. A tanfolyamok során több szülői találkozót is szerveznek, megerősítve a szülőket a felelősségteljes nevelésben, és elősegítve a szülők és gyermekeik közötti párbeszédet. A Creighton-modell családtervezési metódus, amely megtanít testünk jelzéseinek figyelésére, termékenységünk megbecsülésére.

A korai kötődés, azaz bonding már a szülés, születés előtt, illetve annak pillanatában megkezdődik. A kötődés kialakulásáról, illetve kialakításáról, az újszülött világra jöveteléről és az édesanya megszületéséről Dr. Bangó Márta orvos, laktációs tanácsadó és dúla beszélt, aki a kötődés élő példájaként, magával hozta kilenc hónapos kislányát.

 

Galéria

AktuálisJász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalkötődés