2024.10.06, Vasárnap

Újra futóvárossá válik Szolnok

szolnok.hu

2018.04.13. 11:39

Idén immár hatodik alkalommal vállal főszponzori feladatokat a májusfa futáson a Coop Szolnok. A Coop Májusfa Futás néven közismert rendezvényt 6500 futóval április 17-én (esőnap április 19.) tartják meg - hangzott el a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón.

- Szolnok joggal lehet büszke sportéletére, s ami nagyon fontos: a diáksportjára és tömegsportjára - mondta bevezetőjében Szalay Ferenc polgármester. - A Tiszaligeti Napok, a mindennapos testnevelés, az alsós gyerekek úszásoktatása, a testnevelési felmérőrendszer mind-mind szolnoki ötlet, melyből azóta országos példa lett. Külön öröm, hogy egy olyan nagy cég, mint a Coop, a program mellé áll, mert ezzel azt hirdeti: ebben a városban nem csak az élsport, hanem minden sport nagyon fontos.

Szolnokon egy olyan egységes gondolkodásmód alakult ki valamennyi korosztály egészségét illetően, mely országszerte egyedülálló. Az idősektől a legkisebbekig számos egészségügyi- és sportrendezvény szolgálja az itt élők egészséges életmódját. Ez a futóverseny sem kizárólag a gyermekek megmozdulása lesz, már eddig több mint ezer felnőtt is nevezett.

Szolnokon a szabadidősportnak évek óta kiemelt szerepe van. Világszerte egyre népszerűbbek az utcai futó programok, a futás népszerűsítése, az egészség megóvása.A kocogás sportértéke mellett ezek a programok közösségi élményt, vidám fesztivál hangulatot, kellemes időtöltést nyújtanak a résztvevőknek.

Szolnokon a szabadidősportnak évek óta kiemelt szerepe van. A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ez évben 27. alkalommal szervezi meg a Májusfa Futást. A COOP Szolnok Zrt. 6. éve névadó támogatója a programnak.

- A futásra előző évben 8200 fő jött el. Idén kiemelten a balesetmentes és biztonságos megrendezésre törekszünk, a szabadidősport rendezvényre előzetesen az iskolákból 6000 fő jelentkezett - mondta Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója. - Fontosnak érezzük a futónapon részt nem vevő lakosság zavartalan életét előtérbe helyezni. A rendőrség, honvédség segítésével, biztonságosan szeretnénk ez évben is megszervezni a futó programot ezért lett 6.500 főben maximálva a résztvevők száma.

A rendezvényen minden évben olimpikonok is jelen vannak; futnak, szurkolnak, jó tanácsokat adnak a résztvevőknek. Ez évben BURJÁN CSABA - 2018 évi téli olimpia aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolya váltó tagja - jön el rendezvényre.

Az olimpikonok mellett, évek óta itt vannak a város élsportolói közül többen is - mint az OLAJ KK, a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata, a Szolnoki Röplabda Akadémia versenyzői -, hiszen fontos a helyi értékek, példaképek állítása, minden résztvevő számára.  

A Coop Májusfa Futással cél, hogy minél több gyerek és felnőtt sportoljon, mozogjon naponta. A magyar olimpikonok letették a város mellett a voksot és Ők ezzel, hogy ott lesznek, nem csak az élsportot, hanem a szabadidősportot is népszerűsítik. Ebben az évben a görkorcsolyások is és a Nordikosok is csatlakoznak a programhoz.

 

A program közös bemelegítéssel kezdődik, ez után a RAJTOK az alábbiak szerint indulnak:

  • 13.00 óra középiskolások, felnőttek – a táv 2500 m
  • 13:50 óra általános iskola felső tagozat, VII-VIII. osztály, felnőttek – a táv 2500 m
  • 14:40 óra általános iskola felső tagozat, V-VI. osztály, felnőttek,  –
  •      a táv 2500 m
  • 15:30 óra általános iskola alsó tagozat, III-IV. osztály, nordic walking, szenior, görkorisok, felnőttek – a táv 1600m
  • 16:20 óra általános iskola alsó tagozat, I-II. osztály, nordic walking, szenior, felnőttek – a táv 1600m

 

A futás a Kossuth térről indul és ide is érkezik vissza. 

A futás után a helyszínen FRISSÍTŐ CSOMAG-ot kap minden résztvevő, aki a regisztrációs kártyáját bedobja a piros COOP feliratú dobozokba. A frissítő csomag Ave ásványvizet, Cerbona és Momenst szeletet tartalmaz. A Coop dobozok a frissítő csomagok helyszínén lesznek kihelyezve.

  • A rendezvény alatt, a három rajt után, a rendezvényszínpadnál, Coop KVÍZ játékokon lehet részt venni, ahol azonnali ajándékokat adnak. Az ajándékokat az olimpikonok és a jelenlévő szállítók képviselő adják át.
  • A Kossuth téri Coop üzletben szintén több új termék kóstolója és akciós vására lesz.
  • Újdonság is lesz az ez évi futónapon, hogy a www.futófotó.hu oldalon a rendezvényt követő napon letölthetők lesznek a rendezvényről készült fotók.

 

A helyszínen közel 200 fő segíti a zavartalan lebonyolítást, melyben a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája (KERO) tanulói, a Széchenyi Gimnázium testnevelés tagozatos tanulói, a Sportcentrum sportolói és a COOP Szolnok munkatársai is aktívan részt vesznek.

AktuálisSzolnokCoop Májusfa Futás